Délelőtt ellopták, délután a rendőrök megtalálták
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/ker%C3%A9kp%C3%A1rok_5.jpg?itok=r9U02g8V)
A szolnoki nyomozók kerékpárlopás miatt gyanúsítottként hallgattak ki egy helyi férfit.
A szolnoki nyomozók kerékpárlopás miatt gyanúsítottként hallgattak ki egy helyi férfit.
Vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra!
Sorra állították elő a rendőrök Békés vármegyében az ittas járművezetéssel gyanúsítható autósokat. Volt közöttük olyan, akit már korábban eltiltottak a vezetéstől, és egy másik férfinek pedig soha nem is volt jogosítványa, mégis volán mögé ült.
Nem sokáig tekerhetett két tolvaj az új szerzeményükkel, mivel a zalaegerszegi rendőrök két órán belül elfogták őket.
Hírek Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyéből.
A közlekedésbiztonsági feladatokban legügyesebb család idén is egy új autót nyert.
Az elmúlt 72 óra rendőri intézkedései Veszprém vármegyében.
Lopással, illetve kábítószer birtoklása bűncselekmény elkövetésével gyanúsítottható férfiak elfogása.
Hét baleset, négy súlyos és három könnyű sérült.
Az elmúlt három nap eseményei számokban
Közúti közlekedési baleset történt Hahót közelében. A rendőrök megkezdték a baleset helyszínelését.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Tevel térségében baleset miatt zárták le a rendőrök az útszakaszt.
A rendőrség garázdaság gyanúja miatt folytat eljárást a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazás kapcsán.
Több napig bujkált a rendőrök elől Gyöngyösorosziban az a két betörő, akik napokkal korábban egy raktárépületből szerszámokat lovasítottak meg.
A telefonos csalók nem állnak le a nyári szünetben sem. Folyamatosan próbálnak hozzáférni a gyanútlan emberek bankszámláihoz Zalában is. Sajnos még mindig nagyon sokszor járnak sikerrel!
Több lopást is elkövetett a közelmúltban egy 23 éves kecskeméti férfi, aki ugyan megpróbált elfutni a rendőrök elől, de hamar utolérték. Az ellopott értékeket megtalálták a nyomozók és visszaadták a tulajdonosoknak.
A budapesti rendőrök keresik a videón látható férfit.
Az Ózdi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 54 éves férfi eltünése ügyében.