Autópályáról a rendőrségre
Erőszakkal rendezte közlekedési vitáját két kamionsofőr az M43-as autópályán.
Erőszakkal rendezte közlekedési vitáját két kamionsofőr az M43-as autópályán.
A füzesabonyi nyomozók két mezőtárkányi nőt hallgattak ki gyanúsítottként.
Négy eljárás is folyik házaló ereszcsatornás csalások miatt Tolna vármegyében.
A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kara együttműködési megállapodást kötött az összefogás jegyében.
Elvitt egy autót egy férfi Sarkadról. Lekéste a buszt, és azzal ment haza Gyulára. Azt állítja, hogy a kocsit vissza akarta vinni a tulajdonosnak, és még az elhasznált benzint is kifizette volna.
Az előző nap eseményei számokban.
Lezárult a nyomozás annak a férfinak az ügyében, aki ittasan közlekedett Hódmezővásárhelyen.
Még aznap elfogták a rendőrök azt az ózdi férfit, aki betört egy helyi barkácsboltba.
A komlói nyomozók három napon belül elfogták a betörőt.
A Kalocsai Rendőrkapitányság több lopási ügyben fejezte be a nyomozást a napokban. A gyanúsítottak ellen vádemelést javasolnak.
A határátkelőhelyen az átléptetés ki- és belépő irányba egyaránt folyamatos.
Informatikai hiba miatt szünetel a határforgalom a tiszabecsi közúti határátkelőhelyen.
Hegyeshalom térségében történt halálos kimenetelű közlekedési baleset miatt a járművek a pálya mindkét oldalán egy sávon közlekedhetnek.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Négy autó ütközött, többen megsérültek.
A közlekedési balesetnél a rendőrök a szemlét és a műszaki mentést befejezték.
Az Edelényi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. július 18-án 8 órától 12 óráig.
A miskolci rendőrök ismeretlen tettesek azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.
Győr külterületén történt közlekedési baleset miatt a járművek egy sávon közlekedhetnek.
A Veszprémi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.