Vadbalesetnél helyszíneltek a körmendi rendőrök
Ittas vezetőt állítottak elő, valamint hat közlekedési balesetnél helyszíneltek a Vas megyei rendőrök.
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányságra a 2022. október 5-én 5 óra és 2022. október 6-án 5 óra közötti időben kettő, könnyű sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés. Munkatársaink négy, anyagi kárral végződött közlekedési baleset helyszínén is intézkedtek.
Személyi sérüléssel járó balesetnél helyszíneltek a rendőrök 2022. október 5-én, a reggeli órákban Bő belterületén. Egy zsirai lakos tehergépkocsival közlekedett a Petőfi Sándor utcában Bük felől a 84-es számú főút irányába, amikor haladása során nekiütközött az előtte közlekedő kerékpárosnak. A biciklis a balesetben könnyebben megsérült. Az eset körülményeit a Kőszegi Rendőrkapitányság szabálysértési eljárás keretében vizsgálja.
Könnyebben megsérült annak a járműnek a vezetője, aki egy szarvastehenet ütött el a 7411-es számú úton. A salomvári sofőr Nagyrákos felől közlekedett Őriszentpéter irányába, amikor haladása során az út 24-es kilométerszelvényében egy szarvas ugrott a járműve elé, amelyet elsodort. A balesetben a gépkocsi vezetője könnyű sérüléseket szenvedett. A vad az ütközést követően a helyszínen elpusztult.
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság körültekintő járművezetésre hívja fel a figyelmet, és az alábbiakat javasolja a vadbalesetek megelőzésére.
- Haladása során fokozottan figyeljen, hogy időben észlelje a vadon élő állatokat!
- Szereljen vadriasztót a járművére!
- Fontos, hogy a járművezető folyamatosan figyelje az út mindkét oldalát. Amennyiben vadat lát, lassítson!
- Ha hirtelen mégis egy nagytestű vad kerül a gépkocsi elé, vészfékezzen, dudáljon, de ne rántsa félre a kormányt, még ha így el is üti az állatot! Egy út menti fának vagy a szemben közlekedő gépkocsinak csapódva sokkal súlyosabb baleset következhet be.
- Azokon az útszakaszokon, ahol fokozottan kell számolni vadak jelenlétével, figyelje az erre figyelmeztető jelzőtáblákat, tartson nagyobb követési távolságot és korlátozott látási körülmények között csökkentse sebességét!
- - Ha elpusztult vadállatot lát az úton, hívja a 112-es segélyhívó számot!
Az elmúlt 24 óra közúti ellenőrzései során egy gépkocsivezetővel szemben mutatott pozitív értéket az alkoholteszter a 87-es számú főúton. Az osztrák sofőr a rendőri intézkedés során a vezetői engedélyét sem tudta átadni, mivel azzal nem rendelkezik. A férfit további mintavételre előállították az egyenruhások és vele szemben engedély nélküli vezetés szabálysértés elkövetése, valamint járművezetés ittas állapotban vétség megalapozott gyanúja miatt eljárás indult.
A Vas megyei rendőrök napi szinten intézkednek ittasan közlekedő, vagy ittas állapotban balesetet okozó sofőrökkel. Nem lehet elégszer hangsúlyozni azt, hogy aki ittasan vezet, nemcsak önmagát veszélyezteti, hanem esetleges utasait, valamint a közlekedés más résztvevőit is.