Öten sérültek négy balesetben a tolnai utakon
Három motoros is elesett tegnap, egy autó pedig felborult.
![](/sites/default/files/styles/751x500/public/09.19.ss%20motortos%20bogyiszl%C3%B3i%20%C3%BAt.jpg?itok=nFWQj_YQ)
A hét első napján a gyorshajtás volt a főszereplő. Hétfőn délután fél kettő körül egy bogyiszlói férfi motorral közlekedett az 5116-os számú úton Bogyiszló irányából Tolna irányába. Haladása során nem megfelelően választotta meg a sebességét, mely következtében az 1-es kilométerszelvénybe érve elvesztette uralmát a jármű irányítása felett, a bal oldalára dőlve az úttesten csúszni kezdett, majd elesett. A balesetben a motoros súlyosan megsérült.
A 6-os számú főúton két motoros is megsérült tegnap. Mint arról korábban írtunk, röviddel délután öt óra előtt egy szekszárdi fiatalember közlekedett motorral Paks irányába. Haladása során a 121-es kilométerszelvénybe érve nem tartott megfelelő követési távolságot és egy előtte haladó, forgalmi okból lassító, a Dunaszentgyörgy, Várdomb utcába bekanyarodó autó hátuljának ütközött és elesett. A balesetben a motoros könnyebben sérült.
![kép](/sites/default/files/inline-images/09.19.%20ks.%20dunaszentgy%C3%B6rgyi%20motoros.jpg)
Este háromnegyed hét körül egy tolnai férfi közlekedett motorkerékpárjával a belső forgalmi sávban Szekszárd felől Paks felé. Haladása során a 138-as kilométerszelvénybe érve nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg járműve sebességét. Elmondása szerint egy mellette elhaladó jármű menetszelétől elvesztette uralmát a motor irányítása felett és az úttestre esett. A motoros a balesetben súlyosan megsérült.
![kép](/sites/default/files/inline-images/09.19.%20ss.%206-os%20%C3%BAt.jpg)
Délután három óra körül egy helybéli nő közlekedett autóval Szekszárdon a Flórián utcában, a Szent László utca felől a Béla tér irányába. Haladása során járműve sebességét nem az út vonalvezetésének megfelelően választotta meg és a Flórián utca 4 –es szám előtti útszakaszon a kocsi jobb első kerekével az útpadkára felhajtva érintőlegesen egy lámpaoszlopnak ütközött, amitől az autó a tetejére borult. A balesetben a sofőr és utasa, egy szintén helyi nő is könnyebben megsérült.
![kép](/sites/default/files/inline-images/09.19.%20ks%20Fl%C3%B3ri%C3%A1n%20u.jpg)
Dombóváron egy anyagi káros baleset történt, egy autós volt figyelmetlen, aki tolatási manőver során rongált meg egy álló kocsit.
Tegnap egy esetben intézkedtek a kollégák ittas sofőrrel szemben Nagymányokon. A helyi férfi ellen a mért eredmény alapján büntető feljelentést tettek. Dunaföldváron egy vezetéstől eltiltás hatálya alatt álló mohácsi férfit igazoltattak a járőrök, majd előállították.
Továbbra is kérjük a közlekedőket, hogy tartsák be a szabályokat!
… hogy mindenki hazaérjen!