Hétvégi egytucat
Az elmúlt hétvégén három könnyű sérüléssel járó és kilenc anyagi káros baleset történt a vármegye útjain.
![](/sites/default/files/styles/751x500/public/09.25.%20p%C3%A9nteki%20kamion%20ks.jpg?itok=zUY6OMQG)
Mint arról korábban írtunk, pénteken hajnali háromnegyed egy körül egy dunaharaszti férfi közlekedett kamionnal a 6-os számú főúton Szekszárd irányából-Bonyhád irányába. Haladása során, a 145-ös kilométerszelvénybe érve a sofőr elaludt, elvesztette az irányítást a járműve felett. Először áttért a menetirányát tekintve bal oldali forgalmi sávban, onnan letért az útpadkára, ahol a vontató elejével nekiütközött egy híd peremének. Ezután továbbhaladva a vízelvezető árokba hajtott és a fás, bokros területen a szerelvény a jobb oldalára dőlve állt meg. A baleset során a sofőr könnyebben megsérült.
Szombaton eset fél tíz körül egy bonyhádi fiatalember közlekedett autóval a 6534-es számú mellékúton, Kismányok közigazgatási területén, lakott területen kívül, Bonyhád irányából Nagymányok irányába. Az 5-ös kilométerszelvénybe érve, egy neki jobbra ívelő kanyart követően nem az időjárási, látási és útviszonyoknak megfelelően közlekedett, a járműve felett elveszítette az uralmát és jobbra letért az úttestről. Az árokparton áthajtva az úttest melletti szántóföldön nyerte el nyugalmi helyzetét. A sofőrön kívül ketten utaztak az autóban. A baleset során az egyik utas könnyebben megsérült.
![kép](/sites/default/files/inline-images/09.25.%20szombati%20kism%C3%A1nyoki%20ks.jpg)
Vasárnap délelőtt, röviddel háromnegyed tíz előtt egy helyi asszony közlekedett autóval a 6532-es számú úton Dombóvár, Gunaras fürdő irányából Dombóvár irányába. Amikor a 6532-es számú út és a 61-es számú főút kereszteződéséhez ért, feltehetően rosszulléte miatt áttért a menetiránya szerinti bal oldalra. Ott fékezés nélkül áthajtott az útpadka szegélykövén, majd egy füves területen keresztül az útkereszteződésbe hajtott, ahol összeütközött, egy neki balról érkező teherautó jobb hátuljának.
![kép](/sites/default/files/inline-images/09.25.%20vas%C3%A1rnapi%20domb%C3%B3v%C3%A1ri%20s%C3%BAlyos%20s_0.jpg)
A balesetben az autót vezető nő könnyebben megsérült. Mint kiderült, a sofőr a biztonsági övet nem rendeltetésszerűen használta, „megcsipeszelte”, ezért közigazgatási eljárás indult vele szemben.
![kép](/sites/default/files/inline-images/09.25.%20vas%C3%A1rnapi%20csipeszel%C3%A9s.jpg)
Pénteken három anyagi kárral járó baleset történt. Reggel háromnegyed hat előtt egy ismeretlen személy egy teherautót vezetve Bonyhád belterületén a Forberger László utca 8-as számmal szemben levő murvás parkolóról hátramenetet végzett. Figyelmetlensége miatt egy, az út szélén parkoló kocsinak ütközött. Az ütközést követően megállás nélkül, adatainak hátrahagyása nélkül elhajtott a helyszínről. Az esetnek szemtanúja is volt, aki próbált jelezni a sofőrnek, aki ennek ellenére tovább hajtott.
A 6-os úton Dunaföldvár térségében egy vadelütés történt, míg Váralján egy férfi nem tett eleget jobbratartási kötelezettségének, ezért autójának bal oldali visszapillantó tükrével egy vele szemben közlekedő kocsi bal oldali tükrének ütközött.
![kép](/sites/default/files/inline-images/09.25.%20v%C3%A1ra%C3%A9kai%20t%C3%BCkr%C3%B6k.jpg)
Szombaton öt esetben tettek bejelentést anyagi káros baleset miatt. Reggel, röviddel hét óra előtt egy cserkeszőlői/szekszárdi férfi közlekedett autóval Paks térségében a 6-os számú főúton Szekszárd felől Dunaföldvár irányába. Haladása során a 105-ös kilométerszelvénybe érve nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg járműve sebességét és elvesztette uralmát a kocsi irányítása felett. Először a jobb oldali szalagkorlátnak ütközött, majd a bal oldalinak, végül az úttestre sodródva állt meg. A sofőr esetében a szonda pozitív értéket jelzett, ezért előállították további mintavételre.
![kép](/sites/default/files/inline-images/09.25.%20szomabt%20paksi%20ak%20sz%20korl%C3%A1tos.jpg)
Decsen, az elsőbbség meg nem adása miatt történt baleset. A szabálytalan sofőr egy balról érkező autónak ütközött.
Két esetben közlekedési táblának ütközött egy-egy jármű. Reggel háromnegyed kilenc előtt egy férfi közlekedett autóval az 56-os főúton Szekszárd központ irányából a 6-os főút irányába, mikor az 5112-es számú út kereszteződéséhez érve, a sebesség nem megfelelő megválasztása miatt a kocsi elejével nekiütközött a körforgalomnál kihelyezett kikerülés irányát jelző táblának.
![kép](/sites/default/files/inline-images/09.25.%20szombati%20t%C3%A1blad%C3%B6nt%C5%91.jpg)
Röviddel 11 óra előtt egy férfi közlekedett egy utánfutós teherautóval az 56-os főúton Szekszárd irányából, a főút felé. A 6-os számú főút kereszteződéséhez érve a járműszerelvény sebességének nem megfelelő megválasztása miatt, fékezést követően elvesztette uralmát a szerelvény felett és az útkereszteződés előtt kihelyezett -Elsőbbségadás kötelező- jelzőtáblának ütközött.
![kép](/sites/default/files/inline-images/09.25.%20szombati%20k%C3%B6rforg%C3%B3s.jpg)
Este negyed nyolc körüli időben egy férfi közlekedett autóval Dombóvár lakott területen kívül a 61-es főúton Tamási irányába. Haladása során a 84-es kilométerszelvényben, féktávolságon belül egy vadon élő állat ugrott elé. Hogy az ütközést elkerülje, előbb a jobb oldali árokba kormányozta a kocsit, onnan áttért a bal oldali árokba, ahol megállt. Személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.
![kép](/sites/default/files/inline-images/09.25.%20szombati%20vadkiker%C3%BCl%C5%91s.jpg)
Vasárnap is történt egy anyagi káros baleset. Délután fél négy körüli időben egy férfi közlekedett autóval a 61-es számú főúton Tamási irányából Pincehely irányába. A 46-os kilométerszelvényhez érve egy jobbra ívelő kanyarban a kocsi megcsúszott, letért az útról, majd tetejére borult. A sofőr és utasa is használták a biztonsági övet, személyi sérülés nem történt.
![kép](/sites/default/files/inline-images/09.25.%20vas%C3%A1rnapi%20felborult.jpg)