Hajdú-Bihar vármegyei összesítő
Az elmúlt 24 óra intézkedései.
A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában két személyi sérüléssel végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.
A szolgálatot ellátó állomány öt személyt fogott el, közülük két főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egy külföldit az ország területén való jogellenes tartózkodás miatt, két embert pedig a velük szemben érvényben lévő körözés alapján.
A rendőrök 11 személyt állítottak elő, ebből négy főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés kilenc esetben történt.