3 perc alatt
Tessékelték le a lopott kerékpárról a százhalombattai rendőrök azt a 43 éves férfit, aki a gyanú szerint tolvajlásból próbálta fedezni megélhetését.
![](/sites/default/files/styles/751x500/public/PVMRFK_10.jpg?itok=HrdByxvB)
Állampolgári bejelentésre indultak a rendőrök 2023. július 15-én délután, ugyanis egy kétkerekűt vitt el ismeretlen a helyi vasútállomásról.
A zsaruk pontos személyleírást és iránymutatást kaptak a szemtanúktól, mindössze 3 perc kellett, hogy utolérjék és elszámoltassák a tolvajt. A 43 éves munkanélküli G. Attila látta, tagadni mindhiába, a helyszínen beismerte tettét. A járőrök a vasútállomás közelében megtalálták az elkövetés eszközét egy vascsövet és a lefeszített kerékpárlakatot is, amit lefoglaltak.
Az ercsi illetőségű férfi nem először találta magát szemben a hatóságokkal, mostani elfogása után kiderült, még két hasonló jellegű, vagyon elleni bűncselekménnyel gyanúsítható.
Az Érdi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya vele szemben lopás bűntette és lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást.