Újabb embercsempészeket értek tetten a Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök

2021. 09. 07., k - 10:39
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Harminckét illegális migránst szállított autójában egy szerb-magyar állampolgárságú férfi.

A rendőrök – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Székesfehérvári Osztályának jelzése alapján – 2021. szeptember 7-én 9 óra 40 perckor, egy szerb rendszámú személygépkocsit és egy magyar rendszámú tehergépjárművet ellenőriztek Lövő belterületén. A magyar járműben a magyar-szerb állampolgárságú sofőrön kívül harminckét – eddig tisztázatlan állampolgárságú – külföldi utazott, akik sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni. A szerb autó vezetője és társa a rendelkezésre álló adatok szerint előfutóként segítette az embercsempész tevékenységét. A járőrök a járművezetőket, valamint az autók utasait elfogták, majd a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállítják elő őket.

Az illegális migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A két szerb és a magyar-szerb állampolgárságú férfiakkal szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indítanak eljárást.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.