Rendőrkézen az embercsempész, aki kilenc illegális migránst szállított

2021. 09. 09., cs - 23:23
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az M7-es autópálya Fejér megyei szakaszán állították meg a rendőrök a szerb sofőrt.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság járőrei az M7-es autópálya 45-ös kilométerszelvényében, a Balaton felé vezető oldalon a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Székesfehérvári Osztály jelzése alapján 2021. szeptember 9-én 23 óra 5 perckor ellenőriztek egy szlovák honosságú személygépkocsit, amelyet egy szerb állampolgár vezetett.

Az intézkedés során a jármű utasterében hét, magát pakisztáni, továbbá kettő, magát indiai állampolgárnak valló férfi tartózkodott, akik sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni.

A gyanú szerint a gépjármű vezetője az illegális migránsoknak segítséget kívánt nyújtani abban, hogy a jogellenes határátlépést követően Magyarországon keresztül Nyugat-Európába jussanak. Az ügyben a szerb gépjárművezetővel szemben a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított.

Az illegális migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.