Peresztegnél ért véget az útjuk

2022. 05. 30., h - 11:19
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két román embercsempészt fogtak el a rendőrök, akik 13 illegális migránst akartak Ausztriába fuvarozni.

A járőrök 2022. május 30-án 10 óra 20 perckor egy román honosságú járművet állítottak meg a 84-es számú főúton, Pereszteg külterületén. A kistehergépkocsit egy 41 éves sofőr vezette, mellette ült társa, egy 23 éves férfi. Az autó csomagterében 13 – magukat afgán, pakisztáni és indiai állampolgárnak valló – külföldi utazott, akik sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni.

2

A rendőrök az embercsempészeket elfogták és az illegális migránsokkal együtt a Soproni Rendőrkapitányságra előállítják.

A migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A sofőrrel és társával szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítanak.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kiszűrve

Német hatóságok által körözött autót foglaltak le a nyomozók Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Ittasan vezetni veszélyes

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai huszonkét ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év harminckilencedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.

 

A nyomozók nem engedték kihűlni a nyomokat

A szerencsi rendőrök – közel – két évvel ezelőtti rablás ügyében végzett kitartó nyomozásukkal törlesztették azt az adósságot, melynek során őrizetbe vették egy bodrogkeresztúri idős nő bántalmazóját.