Nagycenk közelében fogták el a rendőrök az embercsempészt

2021. 10. 18., h - 14:51
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Három illegális migránst szállított autójában egy szír férfi és társa.

A rendőrök – a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztályának jelzése alapján – 2021. október 18-án 13 óra 55 perckor, egy német rendszámú gépkocsit állítottak meg a 84-es számú főút 800. kilométerszelvényében. A gépkocsit vezető szír állampolgár és szintén szír társa ugyanis előzőleg az M85-ös autóút 55. kilométerszelvényénél, Fertőendréd térségében a rendőrök jelzését észlelve megállt, majd miután járművükből három – magukat szír és iraki állampolgárnak valló – külföldi kiugrott a helyszínről tovább hajtott.

Az utasok sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni ezért a rendőrök előbb őket, majd a járművezetőt és társát is elfogták, őket a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállítják elő.

Az illegális migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A szír sofőrrel és társával szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indítotanak eljárást.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.