Két gépkocsi – két embercsempész – nyolc migráns

2021. 11. 02., k - 14:11
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök az M1-es autópályán Győr külterületén állítottak meg két személygépkocsit, amelyek bolgár sofőrjei migránsokat akartak illegális módon Ausztriába juttatni.

Az egyenruhások – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Pécsi Osztályának jelzése alapján – 2021. november 2-án 13 óra 20 perckor egy német, illetve vele együtt haladó lengyel honosságú személygépkocsit ellenőriztek az M1-es autópálya 107-es kilométerszelvényében, Győr külterületén. Az egyik járműben az 50 éves sofőrön kívül négy külföldi férfi utazott.  A másik autót egy 47 éves férfi vezette, akinek gépjárművében szintén négy külföldi személy tartózkodott. A két gépkocsiban lévő utasok közül magukat négyen török és négyen afgán állampolgárnak vallották, azonban személyazonosságukat, valamint magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták igazolni.

2

A járőrök a két bolgár gépkocsivezetőt elfogták, és őket az illegális migránsokkal együtt a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállítják.

4

A migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A sofőrrel szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítanak.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Másik megyéből került elő

Kecskemétről Békésszentandrásig hajtott lopott autóval az a férfi, akinek mostanra közel egy tucat bűncselekmény miatt kell felelnie.