Határrendészeti összesítő Csongrád-Csanád megyéből

2021. 06. 25., p - 06:30
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök 40 határsértővel és két embercsempésszel szemben intézkedtek az elmúlt 12 órában Csongrád-Csanád megyében.

A járőrök a honvédekkel együttműködve 2021. június 24-én 17 óra 30 perc és 2021. június 25-én 6 óra 30 perc között nyolc esetben, összesen 34 határsértőt tartóztattak fel Röszke, Ásotthalom, Szeged, Kübekháza, Klárafalva és Újszentiván közigazgatási területén. Ellenőrzésük során a migránsok marokkói, szíriai, palesztin, líbiai, valamint egyiptomi állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.

A határsértőkkel szemben a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően jártak el.

A járőrök elfogtak két magyar férfit is, aki a gyanú szerint hat határsértőt próbáltak meg jogellenesen Magyarország területére szállítani.

A 41 éves sofőrt és annak 47 éves utasát egy magyar honosságú családi egyterűben 22 óra 15 perckor Deszk belterületén igazoltatták a Kiszombor Határrendészeti Kirendeltség járőrei. A sofőr és utasa mellett a járműben, hat határsértőt találtak. A migránsok magukat szíriai állampolgárnak vallották, azonban sem személyazonosságukat, sem tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. A rendőrök a sofőrt és annak társát előállították a Szeged Határrendészeti Kirendeltségre, ahol embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt - őrizetbe vételük mellett - indult ellenük eljárás.

Az illegális migránsokkal szemben - meghallgatásukat követően - a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően járnak el.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A bűncselekmény szervezője vagy irányítója tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Elveszett, de megtalálták

A kunszentmiklósi járőr a kunadacsi polgárőrökkel és a vadásztársasággal együtt kereste az eltévedt férfit.

 

Eltűnt Máté Balázs Imre

A 29 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Keressünk a tolvajt

A kecskeméti rendőrök a lakosság segítségét kérik a férfi megtalálása érdekében.

 

Kiszűrve

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.