Embercsempészt fogtak Solton

2021. 09. 06., h - 14:57
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A moldáv férfi 17 migránst akart átcsempészni az országon, ám a rendőrök elfogták.

 

Mint arról röviden beszámoltunk, a Bács-Kiskun megyei egyenruhások 2021. szeptember 6-án 12 óra 10 perckor Solt belterületén 17 határsértőt tartóztattak fel. A magukat szír állampolgároknak valló külföldiekről kiderült, hogy ők egy embercsempész segítségével akartak Nyugat-Európába jutni.

Az embercsempész még a rendőri intézkedés megkezdése előtt – a határsértőket hátrahagyva – elmenekült, ám őt rövid időn belül Solt belterületén elfogták. A moldáv férfit előállítását követően őrizetbe veszik. Vele szemben a Bács-Kiskun Rendőr-főkapitányság embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indít eljárást.

A nyomozók a gyanúsítotti kihallgatást követően előterjesztést tesznek a férfi letartóztatásának indítványozására, míg a migránsokat – meghallgatásuk után – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.​

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.