Embercsempészt fogtak el Szegeden

2022. 07. 07., cs - 18:08
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogtak egy litván állampolgárt, aki 10 illegális migránst akart Nyugat-Európába szállítani.

A Kiszombor Határrendészeti Kirendeltség járőrei lakossági bejelentést követően 2022. július 7-én 13 óra 50 perckor Szeged külterületén ellenőriztek egy lengyel honosságú Mercedes Vito kisteherautót és annak litván állampolgárságú sofőrét. Az egyenruhások a jármű átvizsgálása során annak rakterében 10 határsértőt találtak, akik magukat szír állampolgárnak vallották, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.

A rendőrök a gépjármű 39 éves vezetőjét előállították a Szeged Határrendészeti Kirendeltségre, ahol ellene embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A határsértőkkel szemben a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően jártak el.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A bűncselekmény szervezője vagy irányítója tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Üzemben az óbudai traffiboxok

A főváros III. kerületében 2024 szeptemberétől működő sebességmérő készülékek egy hónap alatt több mint 1800 sebességtúllépést rögzítettek.

 

Miért volt ennyi rendőr a belvárosban?

93 rendőr, polgárőrök és a BKK taxiellenőrei tartottak ismét átfogó ellenőrzést Budapest V., VI. és VII. kerületében szombatra virradó éjszaka. 734 igazoltatást hajtottak végre, kilenc embert elfogtak vagy előállítottak.

 

Közös a cél

Új szintet lépett az érzékenyítés Tolna vármegyében.

 

14 perc alatt elfogták

A gyors bejelentésnek és rendőri reagálásnak köszönhetően hamar kézre került az a férfi, aki három autót is feltört az éjszaka Pécsett.

 

Megbízás és kinevezés

A Jászberényi Rendőrkapitányságot és a Tiszafüredi Rendőrkapitányságot érintik a változások.