Embercsempészt fogtak el a rendőrök Győr-Moson-Sopron megyében

2021. 09. 13., h - 13:49
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársainak információi alapján ellenőriztek a rendőrök egy személygépkocsit, amelyben migránsokat utaztatott a sofőr.

Az M1-es autópályán, Nagyszentjános külterületén állítottak meg a járőrök egy cseh honosságú személygépkocsit 2021. szeptember 13-án 12 óra 25 perckor. A járműben a 42 éves koszovói sofőrön kívül két – magukat török állampolgárnak valló – férfi utazott. A külföldiek magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták igazolni, ezért az egyenruhások a sofőrt elfogták és a migránsokkal együtt a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították.

2

 A török férfiakat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A sofőrrel szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítanak.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.