Elfogtak egy embercsempészt Bács-Kiskun megyében

2021. 09. 24., p - 12:56
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Pentele hídnál fogták el azt a cseh férfit, aki 30 illegális migránst szállított.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztály járőrei - a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Székesfehérvári Osztályának jelzése alapján - egy gépjárművet ellenőriztek Dunavecse közigazgatási területén 2021. szeptember 24-én 12 óra 40 perckor.

A szlovák rendszámú gépkocsit egy cseh férfi vezette, rajta kívül a járműben 30 - magukat szír állampolgárnak valló - személy tartózkodott. A csoport tagjai sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.

A sofőrt előállítják a rendőrök és őrizetbe veszik. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztálya embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indít eljárást vele szemben. A nyomozók előterjesztést tesznek a férfi letartóztatásának indítványozására.

A migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.​

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ingatlanokra utaztak

A gyanúsítottak különböző ürügyekkel verték át áldozataikat, így több mint 200 millió forint kárt okoztak. A debreceni rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.