Elfogták az embercsempészt

2021. 10. 20., sze - 20:59
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogtak egy cseh állampolgárt, aki 28 illegális migránst próbált jogellenesen Magyarország területére szállítani.

A rendőrök a sofőrt 2021. október 20-án 20 óra 15 perckor állították meg Ásotthalom külterületén, amikor egy szlovák honosságú Mercedes Sprinter típusú gépjárművel közlekedett. Az egyenruhások a sofőr mellett a járműben 28 határsértőt találtak. A migránsok közül öt fő afgánnak, míg a többiek szír állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.
A rendőrök a sofőrt előállították a Szeged Határrendészeti Kirendeltségre, ahol ellene embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indul eljárás.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A bűncselekmény szervezője vagy irányítója tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.