Bőny térségében bukott le az embercsempész

2021. 10. 13., sze - 13:59
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Négy illegális migránst szállított autójában a vietnámi férfi.

A rendőrök – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Székesfehérvári Osztályának jelzése alapján – 2021. október 13-án 9 óra 6 perckor, egy lengyel rendszámú gépkocsit ellenőriztek az M1-es autópálya 100. kilométerszelvényében, Bőny térségében. A járművel közlekedő vietnámi sofőrön kívül az autóban négy – magukat szintén vietnámi állampolgárnak valló – külföldi utazott, akik sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni. A járőrök a járművezetőt és utasait elfogták, majd a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították őket.

Az illegális migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A sofőrrel szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indítanak eljárást.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.