Fodrászüzletből, majd egy szoláriumból lopott a VI. kerületben

2020. 06. 26., p - 06:00
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A terézvárosi rendőrök keresik a feltételezett elkövetőt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitánysága 01060/1033/2020. bűnügyi számon lopás vétsége miatt indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján egy ismeretlen nő 2020. június 12-én 16 óra 30 perc körüli időben bement Budapesten a VI. kerületben egy fodrászüzletbe, és onnan egy táskából ellopott egy pénztárcát a benne lévő bankkártyákkal, valamint 10 ezer 500 forinttal. Ezt követően a pénztárca tulajdonosa értesítést kapott, hogy egy VI. kerületi automatából 2020. június 13-án 7 óra 43 perc és 7 óra 44 perc között több alkalommal a bankkártyájáról pénzt akartak levenni. A pénzfelvétel sikertelen volt, mivel a kártya tulajdonosa addigra a kártyát letiltotta.

Egy ismeretlen nő 2020. június 13-án 13 óra 30 perc körüli időben szintén Budapesten a VI. kerületben egy szépségszalonban ment be, ahol beszédbe elegyedett a vendégekkel és a fodrászokkal. A beszélgetés során az egyik széken lévő táskából ellopta a pénztárcát a benne lévő 26 ezer forinttal, bank-és hitelkártyával valamint személyes iratokkal, majd távozott az üzletből.

A kamerafelvételek kielemzését követően a kerületi rendőrök megállapították, hogy mindkét bűncselekmény elkövető személye ugyanaz.  

A feltételezett elkövetőről felvétel készült.

" "'

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a felvételen látható nőt felismeri, személyazonosságával, fellelhetőségi helyével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-1-461-81-41 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, a 107, vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén, vagy írjon a 06rk@budapest.police.hu e-mail címre.

​ 

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Hárman egy ellen

A pécsi rendőrök két 15 és egy 14 éves lányt vettek őrizetbe.

 

Internetes csalás! Ismerd fel!

Vármegyénkben is egyre többen vásárolnak és kínálnak eladásra termékeket az interneten, illetve intézik az ügyeiket online. Sajnos ezzel párhuzamosan az online csalások is elszaporodtak, amelyek egyre változatosabb módszerekkel próbálják meg kicsalni az emberek pénzét.

 

Látta a balesetet?

A győri rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedési bűncselekmény körülményeinek tisztázása érdekében.