Üveggel megdobta és hanyatt lökte
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/N3673741.jpg?itok=kQYRrWxY)
A zalai rendőrök befejezték a nyomozást egy halált okozó testi sértés miatt indított bűnügyben.
A zalai rendőrök befejezték a nyomozást egy halált okozó testi sértés miatt indított bűnügyben.
A tiszafüredi rendőrök őrizetbe vettek egy tiszaszőlősi férfit, aki egymás után két autót is elkötött, majd mindkettőt hátrahagyva otthonában tért nyugovóra, míg az egyenruhások fel nem ébresztették.
A tatabányai rendőrök kihallgatták azt a 35 éves helyi lakost, aki a gyanú szerint több üzletből is lopott.
Mátraterenyei lakatlan épületeket fosztogatott az a 33 éves helybeli férfi, aki rossz szándéktól vezérelve rótta a település útjait, kifigyelve a betörési helyszíneket.
Elfogták a XV. kerületi rendőrök azt a férfit, aki többször szeméremsértő módon viselkedett.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés gyanúsítottjával szemben fejezett be egy büntetőeljárást.
Hat évvel korábbi összetűzést elevenített fel két keceli férfi, csakhogy most fordultak a szerepek. A tanulság viszont nem változott: nem éri meg garázdálkodni…
Svájcban adta fel magát az a 33 éves B. Tamás, aki ellen négy kábítószer-kereskedő társával egyetemben még 2022-ben adott ki körözést a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI). Tavaly hármukat elfogták, míg a negyedik körözött február végén adta fel magát Debrecenben. A kör most zárult be.
Egy csongrádi tanyáról kerti munkavégzéshez szükséges gépeket és más használati tárgyat lopott egy felgyői férfi. Az ügyben nyomozás indult.
A Tapolcai Rendőrkapitányság kezdeményezte egy 73 éves férfi letartóztatását.
Portugál hatóságok által körözött autót szűrtek ki a forgalomból a határrendészek Csanádpalota autópálya -határátkelőhelyen.
A Győr-Moson-Sopron vármegyei rendőrség a lakosság segítségét kéri.
Allergiás reakció miatt lett rosszul egy férfi Keszthelyen, a készenléti rendőrök segítettek neki.
A gyors intézkedésnek köszönhetően mindenki épségben a partra jutott.
A rendőrök elfogták azokat a fiatalokat, akik Debrecenben több autót is megpróbáltak elkötni, azonban mindenki szerencséjére ez nem sikerült nekik.
Két férfi szerszámokat vitt el egy oroszlányi garázsból, de a rendőrök éppen szembementek velük, és elfogták a tetteseket.
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 12 éves, miskolci gyermekotthonból eltűnt fiú ügyében.
Ismét járható az autópálya Zsámbék közelében.
Mostohaunokára hivatkozva csalt ki többmillió forintot ismeretlen elkövető.
Vevőből online csalás áldozata lett egy boldogkőváraljai nő. Három millió forint tűnt el a számlájáról.