Lezárt akta: 3,51 ezrelék
A szakértő szerint ennyi volt a véralkohol koncentrációja annak a férfinek, aki kocsiba ült, balesetet okozott és cserbenhagyott - a gyanú szerint.
A szakértő szerint ennyi volt a véralkohol koncentrációja annak a férfinek, aki kocsiba ült, balesetet okozott és cserbenhagyott - a gyanú szerint.
A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai gyanúsítottként kihallgatták a 42 éves Zirc-környéki lakost.
Betört egy sütödébe Csongrádon, a rendőrök rövid időn belül elfogták.
A gyanú szerint a 47 éves nő több százezres vásárlásoknál pár ezer forintot kért beszervezett ismerőseitől.
A törökszentmiklósi férfi olyan bánásmódot tanúsított kutyájával szemben, ami miatt Derik maradandó egészségkárosodást szenvedett. A férfit gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók.
Munkába indult az a miskolci férfi, akit a rendőrök a kapuban feltartóztattak, mivel a gyanú szerint a feltételezett elkövető marihuánát termesztett.
A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai befejezték az ügy vizsgálatát azzal a lengyel állampolgárral szemben, aki 10 határsértőt akart Nyugat-Európába szállítani.
Az egyik újraélesztésben résztvevő asszony lopta el az eszméletlen pénztárcáját, a rendőrök rövid időn belül elfogták.
Szombathely térségében, a 86-os számú főúton fogták el a migránsokat szállító embercsempészt.
Kirabolta ismerősét két férfi Gyulán. Gyógyszerrel elaltatták, úgy szerezték meg a pénzét. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.
A zalai rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A Tamási Rendőrkapitányság fiatalon elhunyt alosztályvezetőjének tiszteletére harmadik alkalommal szerveztek kispályás focitornát.
A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 22 éves nő eltűnése kapcsán.
Okmányismeret, gépkocsi-átvizsgálás, nyomfelismerés volt a feladat.
A soproni nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen nő azonosításához.
A kecskeméti rendőrök őrizetbe vették azt a 22 éves nőt, aki országszerte, közel egy tucat alkalommal lopott üzletekből. Alkalomadtán el is falatozta zsákmányát, ám fizetni nem szándékozott.
Ha felismeri őket, értesítse a rendőrséget!
A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság állományának első alkalommal szerveztek sport- és egészségnapot Szekszárdon.
Célja a bűnmegelőzés, valamint a lakosság és a közlekedők biztonságérzetének növelése.
Ismét zavartalan a határforgalom.