Késsel szerzett bor – rövid időn belül őrizetben az egerbaktai férfi
A rendőrök rablással gyanúsítják.
A rendőrök rablással gyanúsítják.
A Pápai Rendőrkapitányság befejezte a 14 éves fiatal ügyében folytatott vizsgálatot.
Megszúrta apját a fia, aki az édesanyját védte.
Háza udvarán termesztett a gyanú szerint kábítószert tartalmazó kendert egy férfi Vésztőn. Már a tövek nagy részét levágta, elkezdte szárítani, amikor megjelentek nála a rendőrök és lefoglalták a több mint 3 kiló növényt.
A győri nyomozók befejezték egy helyi férfi ellen indított büntetőeljárás vizsgálatát, akit közúti közlekedési ellenőrzés során fogtak el a járőrök.
Rendre lopkodott, egy alkalommal rabolt egy 55 és egy 37 éves nő több Pest megyei településen és budapesti kerületben lévő boltból, drogériából. A rendőrök őrizetbe vették őket.
A salgótarjáni rendőrök elfogták és kihallgatták azt a 44 éves somoskőújfalui lakost, aki a gyanú szerint drogokkal kereskedett.
A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai befejezték a nyomozást hat gyanúsított ellen, akik kábítószerrel és új pszichoaktív anyagokkal kereskedtek a városban.
Tizenöt ember életét veszélyeztette egy erzsébetvárosi férfi, aki a gyanú szerint felgyújtotta társasházi lakását. A feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök a helyszínen elfogták.
A ferencvárosi rendőrök gyanúja szerint a két férfi a főváros V., VII. VIII. és IX. kerületeiben követett el betöréseket és lopásokat.
Segítsen megtalálni a 8 éves gyermeket!
A soproni nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen nő azonosításához.
A kecskeméti rendőrök őrizetbe vették azt a 22 éves nőt, aki országszerte, közel egy tucat alkalommal lopott üzletekből. Alkalomadtán el is falatozta zsákmányát, ám fizetni nem szándékozott.
Ha felismeri őket, értesítse a rendőrséget!
A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság állományának első alkalommal szerveztek sport- és egészségnapot Szekszárdon.
Célja a bűnmegelőzés, valamint a lakosság és a közlekedők biztonságérzetének növelése.
Ismét zavartalan a határforgalom.
Megnövekedett várakozási idővel kell számolni.
A szekszárdi rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A szekszárdi rendőrök a lakosság segítségét kérik.