Saját termesztésű kábítószert fogyasztottak
A szabolcsi nyomozók lefoglalták a szabolcsveresmarti kendertermést.
A szabolcsi nyomozók lefoglalták a szabolcsveresmarti kendertermést.
A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság nyomozói és a Terrorelhárítási Központ munkatársainak összehangolt munkája eredményeként sikerült azonosítani és elfogni az öt férfit.
A két férfi egy telephelyről lopott gázolajat, majd elvitték a sértett utánfutóját is. Mindkét főt a tatabányai rendőrök gyanúsítottként kihallgatták.
A 4-6-os villamoson fosztotta ki utastársát, röviddel később elfogták a rendőrök.
A kalocsai nyomozók egy 44 éves bajai férfival szemben nyomoznak, aki a gyanú szerint többször visszajárt egy 85 éves asszonyhoz pénzt lopni. A gyanúsított redőnyszerelőnek mondta magát, azonban az asszony szemfüles gondozóját nem tudta átverni.
Felgyújtotta párja házát egy nő Szatymazon. A nyomozók rongálás miatt indítottak ellene eljárást.
Az érdi rendőrök befejezték annak a két kábítószer fogyasztónak és két kábítószer kereskedőnek az ügyét, akikre egy drogüzlet megkötésénél csaptak le a felderítők.
A pásztói rendőrök előterjesztést tettek az ügyészégen egy 20 éves ecsegi férfi letartóztatásának indítványozására.
Befejezték a rendőrök az eljárást annak a férfinak az ügyében, aki még tavaly nyáron egy autóbuszvezetőt bántalmazott.
Még pirkadat előtt fogta el pár nappal ezelőtt a KR NNI azt a kálozi férfit, akit nők szexuális kizsákmányolásával, valamint egy férfi fizikai kihasználásával gyanúsítanak. A bűncselekmény mindegyik esetben emberkereskedelem és kényszermunka.
Segítsen megtalálni a 8 éves gyermeket!
A soproni nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen nő azonosításához.
A kecskeméti rendőrök őrizetbe vették azt a 22 éves nőt, aki országszerte, közel egy tucat alkalommal lopott üzletekből. Alkalomadtán el is falatozta zsákmányát, ám fizetni nem szándékozott.
Ha felismeri őket, értesítse a rendőrséget!
A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság állományának első alkalommal szerveztek sport- és egészségnapot Szekszárdon.
Célja a bűnmegelőzés, valamint a lakosság és a közlekedők biztonságérzetének növelése.
Ismét zavartalan a határforgalom.
Megnövekedett várakozási idővel kell számolni.
A szekszárdi rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A szekszárdi rendőrök a lakosság segítségét kérik.