Állatkínzásért felelhet a dunapataji asszony
Ha egy gazda a saját állatát elűzi, kiteszi vagy elhagyja, bűncselekményt követ el. Az állattartás felelősséggel jár.
Ha egy gazda a saját állatát elűzi, kiteszi vagy elhagyja, bűncselekményt követ el. Az állattartás felelősséggel jár.
Nem hiába a befektetett munka. Ezúttal betöréssel és pénzmosással gyanúsítottak a Pest megyei rendőrök.
Ismerőse ölhette meg azt a férfit, akit holtan találtak Mezőhegyesen.
A gyanú szerint két, idős asszony táskáját és pénzét vette el.
A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a fiatalkorút, aki – a megalapozott gyanú szerint – lelőtte az egyik szomszédja kutyáját Szikszón.
A Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai gyanúsítottként kihallgatták a 41 éves Balaton-parti kistelepülésen élő férfit és kezdeményezték a letartóztatását.
Őrizetbe vették a nyomozók a három férfit és női társukat.
Összeégett holttestet találtak Mezőhegyesen, egy erdős területen. Az elhunyt a gyanú szerint bűncselekmény áldozata lett. A rendőrök a történtekkel összefüggésben előállítottak egy férfit.
A jászsági nyomozók eddig öt bűncselekmény elkövetésével hozták összefüggésbe a feltételezett elkövetőt.
A Tapolcai Rendőrkapitányság egy 72 és egy 57 éves türjei férfit gyanúsít.
A soproni nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen nő azonosításához.
A kecskeméti rendőrök őrizetbe vették azt a 22 éves nőt, aki országszerte, közel egy tucat alkalommal lopott üzletekből. Alkalomadtán el is falatozta zsákmányát, ám fizetni nem szándékozott.
Ha felismeri őket, értesítse a rendőrséget!
A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság állományának első alkalommal szerveztek sport- és egészségnapot Szekszárdon.
Célja a bűnmegelőzés, valamint a lakosság és a közlekedők biztonságérzetének növelése.
Ismét zavartalan a határforgalom.
Megnövekedett várakozási idővel kell számolni.
A szekszárdi rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A szekszárdi rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy bűncselekményt követ el, aki a gyűlés békés jellegét megsérti.