Letartóztatták a vonaton lopó párost
A tatabányai nyomozók két külföldi férfit hallgattak ki gyanúsítottként, akik szintén külföldiektől loptak egy nemzetközi vonaton. Tatabányán szálltak le a vonatról, rövid időn belül már kattant is a bilincs.
A tatabányai nyomozók két külföldi férfit hallgattak ki gyanúsítottként, akik szintén külföldiektől loptak egy nemzetközi vonaton. Tatabányán szálltak le a vonatról, rövid időn belül már kattant is a bilincs.
A rendőrök Miskolcon megállítottak egy autót, majd ellenőrizték azt, melynek során a sofőrnél kábítószer gyanús anyagokat találtak. A férfit őrizetbe vette a Miskolci Rendőrkapitányság.
A KR NNI segítségével fogták el Szlovákiában. Rajta kívül további 43 személy került letartóztatásba egy nagyszabású nemzetközi akciónak köszönhetően.
A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai befejezték az ügyben folytatott vizsgálatot.
Az újpesti rendőrök lezárták a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint Budapest IV. kerületében és vidéken tulajdonított el szerszámgépeket.
Családi vitát követően rongálta meg a járművet a 23 éves nagyigmándi lakos.
Fontos tudni, hogy a rendőrség csak akkor tud hatékonyan fellépni, ha a jogellenes cselekmény a tudomására jut.
A Nógrád megyei rendőrök lezárták az eljárás vizsgálati szakaszát az ellen az 57 éves nő ellen, aki több késszúrással ölte meg édesanyját.
A gödöllői rendőrök elfogták azt a fiatalokból álló bűnbandát, akik a gyanú szerint kocsikat törtek fel, építkezések területére másztak be és vitték, amit csak bírtak.
A fővárosi rendőrök elől akart autójával elmenekülni egy férfi, aki kétszeres eltiltás hatálya alatt vezetett.
Ismét zavartalan a határforgalom.
Megnövekedett várakozási idővel kell számolni.
A szekszárdi rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A szekszárdi rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy bűncselekményt követ el, aki a gyűlés békés jellegét megsérti.
Előfordulhat, hogy a 81 éves nő egyedül nem talál haza, a rendőrök jelenleg is keresik.
A ceglédi rendőrök befejezték a helyszínelést.
A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.
Teljes útlezárás a 4-es főúton.
Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.