Bűnügyek

Lezárták: egy délután, három lopás

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kiskunmajsai rendőrök pillanatok alatt megtalálták a szomszéd városból érkezett tolvajt. Ügyében vádemelést javasolnak.

Lezárt akta: Nem fürödni járt a tóhoz

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A csornai rendőrök befejezték a 26 éves fiatalemberrel szemben indított büntetőeljárás vizsgálatát, aki egy kavicsbányató szomszédságában hozta létre és ápolta kannabisz ültetvényét.

Őrizetben a cseles ATM-es

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A terézvárosi rendőrök elfogták azt a férfit, aki ATM-ből pénzt felvevő embereket vert át Budapesten.

Összefésülték a szálakat

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy tavalyi gödöllői drogfogást vittek tovább a Pest megyei felderítők, majd ügyükre rácsatlakoztattak egy nagykátai nyomozást. Elvágtak egy igen komolynak számító ellátó hálózatot, miután az azt működtető nőt és végrehajtóit elfogták. Meg persze jelentős mennyiségű kábítószert és új pszichoaktív anyagot is kivontak a forgalomból.

Rendőrkézen a kábítószer-kereskedő és a fogyasztói

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság és a Győri Rendőrkapitányság nyomozói, valamint a Győri Rendőrőrs és a Körzeti Megbízotti Alosztály állományának összehangolt munkája eredményeként sikerült azonosítani és elfogni négy férfit és egy nőt.

Megjöttek a „kutya” rendőrök

Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tiktok videóban üzent a TOP 50-es körözött az őt üldöző rendőröknek, a somogyi egyenruhások viszont inkább a személyes kommunikáció varázsában hittek, ezért felkeresték őt.

Szemétgyűjtőbe bújt, de megtalálták

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A keszthelyi rendőrök elfogták a férfit, aki egy étteremből pénztárcát lopott el. Aznap nemcsak ez az egy próbálkozása volt.

Tetten ért orvhalászok

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanúsítottak tiltott eszközökkel halásztak ki 147 kilogramm pontyot a Hortobágynál.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.