Bűnügyek

Tárolót gyújtott fel a volt élettársánál

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tatabányai rendőrök befejezték a nyomozást azzal a férfival szemben, aki egy tárolóhelységben tüzet rakott, majd a tűz terjedését követően a helyszínről elfutott.

Zsebtolvaj kezén kattant a bilincs

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az 52 éves férfi épp terepszemlét tartott a vasútállomáson, amikor elfogták a debreceni nyomozók.

Fél napig tartó szabadság

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti rendőrök elfogták azt a férfit, aki a bűnügyi felügyelet alól megszökött.

Helycserés vezetés

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Amint meglátta a sofőr a rendőröket, menet közben helyet cserélt utasával. Egyikőjüknek sem volt érvényes jogosítványa; így őket a budapesti rendőrök őrizetbe vették.

Terrorizmus

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A belga hatóságok körözése alapján a budapesti rendőrök fogtak el egy terrorizmus gyanúja miatt keresett nőt.

Bűnügyi őrizetben

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A megalapozott gyanú szerint a férfi több ingatlanba is besurrant Hajdúszoboszlón, de volt olyan is, amikor az udvaron parkoló autókat rámolta ki. Lopás miatt kell felelnie.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.