Bűnügyek

Ámokfutás négy vármegyén keresztül

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A jászberényi nyomozók őrizetbe vettek egy jászapáti férfit, aki az éjszaka során elkötött egy autóbuszt, majd 4 vármegyét megjárva egy árokba borulva ért véget az útja.

Bíróság elé állt

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Gyorsított eljárásban állították bíróság elé a férfit, aki Esztergomban kifosztott egy idős nőt.

Nem hagytak időt

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A lopott fa feldarabolását és eladását tervezte az a két helyi barát, akik egy tatárszentgyörgyi erdőből vágtak ki 43 akácot. A dabasi rendőrök keresztülhúzták számításaikat.

Felelősségre vonás kifosztásért és magánlaksértésért

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Alvó emberhez tört be és lopott tőle egy férfi Pusztaföldváron. A tulajdonostól körülbelül egy méterre az asztalon heverő tárcából vett ki pénzt, majd a konyhából is lopott. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.

Ittasan vezettek

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hajdúszoboszlói rendőrök befejezték az ügyek vizsgálatát.

Beismerte

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Alvó sértettől lopott el egy telefont a dorogi vasútállomáson egy férfi. Hiába is tagadta volna tettét, az esetről a biztonsági kamera felvételt készített.

Hangfelismerő őrsparancsnok

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Robbantással fenyegetőzött egy férfi Dányban. Nem telt bele két óra, a pest vármegyei rendőrök azonosították és elfogták.

Baltával őrjöngött

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tatai rendőrök elfogták a lépcsőházban garázdálkodó férfit. Kiderült, hogy nem sokkal korábban egy közeli boltba is betört.

Lezárt akta: lopott, rabolt

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kecskeméti nyomozók már a sértett leírása alapján sejtették, hogy ki lehet a bűnelkövető. A járőrök pedig tudták, hol kell keresni. A férfi letartóztatásban várja ügye lezárását.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.