Bűnügyek

Lezárt ügyek: Kellő időben a kellő csapás

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kazincbarcikai rendőrök kitartó nyomozásának eredményeként öt év után fogták el, egy 2017-ben történt rablás elkövetőjét.

Ráéreztek a rendőrök

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Megállítottak Baján az egyenruhások egy jánoshalmi férfit, akiről az intézkedés közben kiderült, hogy percekkel korábban szerszámokat lopott, melyet meg is mutatott a rendőröknek.

Lezárt akta: bilincsben a betörő

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy magánházba és egy óvodába is betört egy makói férfi. A rendőrök lezárták az ügyet.

Rendőrszimat

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Körözött férfit fogtak el a budapesti rendőrök a Belvárosban. Az intézkedés helyszínén igazoltattak két gyanús bámészkodót is, akikről kiderült, hogy ismerik az elfogottat. Egyikük kocsijában éles lőfegyvert, lőszereket és kábítószert találtak.

Lezárt akta: Elaltatták, majd kifosztották

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bonyhádi rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy 26 éves somogyszili és egy 17 éves kisvejkei nő ellen folytattak, akik egy ismerősüket fosztották ki, miután elkábították.

Lezárt akta: Vesztegetés egy debreceni kórházban

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság befejezte a nyomozást azzal a főorvossal és asszisztenssel szemben, akik a meglapozott gyanú szerint pénzt vettek át több betegtől is.

Fiatalok akartak rabolni Szentesen

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szentesi rendőrök elfogtak két fiatalt, akik egy asszonyt próbáltak meg kirabolni a városban. Eljárás indult ellenük.

Leírhatatlan öröm

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Mindkét fél arcára mosolyt varázsolt az a rendőri intézkedéssorozat, amelynek végén egy becsapott nyugdíjas visszakaphatta a pénzét. A hegyomlás nyomozót boldogan ölelő idős előbbi szívét is megmelengette.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.