Kábítószer-kereskedőt fogtak
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/Dabas_1.jpg?itok=066Mng9j)
A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy folyamatban lévő ügyben újabb dílert kutattak fel és vettek őrizetbe.
A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy folyamatban lévő ügyben újabb dílert kutattak fel és vettek őrizetbe.
Kristályt árult egy 56 éves férfi ismerőseinek, de lebukott és most kezdeményezik a rendőrök a letartóztatását.
Elsősorban lakatlan házakba és azok melléképületeibe tört be, majd több százezer forint értékű tárgyakat lopott el az a férfi, akit a salgótarjáni nyomozók a napokban fogtak el.
A rendőrök 48 órán belül elfogták a Határ úti metróállomásnál kedden történt dulakodás résztvevőit. Egyikük, egy fiatal fiú a helyszínen megrongált egy liftet, amivel kétmillió forintos kárt okozott.
Közel 20 kg marihuána lapult egy Madridban feladott és Budapestre érkezett küldeményben. A címzettet a nyomozók elfogták, és további kétbőröndnyi drogot találtak nála. Így már közel fél mázsa kábítószerrel kell elszámolnia.
A budapesti rendőrök a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 44 éves férfit őrizetbe vették.
A budapesti rendőrök a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 44 éves férfit a helyszínen elfogták.
Egy bátonyterenyei pár keverte magát nagy bajba, mert lekéste az autóbuszjáratot, és bűnös módját választotta a hazajutásnak.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte azoknak az ügyeknek a vizsgálatát, amelyeket nyolc ittas járművezetővel szemben folytatott.
Egy őrizetben lévő 17 éves fiú és társai ellen a Pécsi Rendőrkapitányság folytat eljárást.
A Győr-Moson-Sopron vármegyei rendőrség a lakosság segítségét kéri.
Allergiás reakció miatt lett rosszul egy férfi Keszthelyen, a készenléti rendőrök segítettek neki.
A gyors intézkedésnek köszönhetően mindenki épségben a partra jutott.
A rendőrök elfogták azokat a fiatalokat, akik Debrecenben több autót is megpróbáltak elkötni, azonban mindenki szerencséjére ez nem sikerült nekik.
Két férfi szerszámokat vitt el egy oroszlányi garázsból, de a rendőrök éppen szembementek velük, és elfogták a tetteseket.
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 12 éves, miskolci gyermekotthonból eltűnt fiú ügyében.
Ismét járható az autópálya Zsámbék közelében.
Mostohaunokára hivatkozva csalt ki többmillió forintot ismeretlen elkövető.
Vevőből online csalás áldozata lett egy boldogkőváraljai nő. Három millió forint tűnt el a számlájáról.
A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 17-én hat esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.