Bűnügyek

Közösség tagja elleni erőszak

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az elkövetők után indított hajtóvadászat eredményeként a fővárosi rendőrök négy gyanúsítottat 48 órán belül elfogtak. A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztatón számolt be a nyomozásról.

Nem tudta félrevezetni a rendőröket, bilincsben végezte

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Betörésre adta a fejét egy kemecsei férfi, aki a bűncselekmény elkövetése után azért tett bejelentést a rendőrségre, hogy elterelje magáról a gyanút.

Csak boxerrel a kezén volt nagymenő

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A karcagi rendőrök az ágyneműtartó rejtekéből húzták elő az agresszív gyanúsítottat, akinek több bűncselekmény elkövetése van a rovásán. A nyomozó hatóság előterjesztésére a bíróság elrendelte a terhelt letartóztatását.

A légyott közben, kántálva lopták el vagyonát

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Őrizetbe vettek a bajai rendőrök egy 37 éves asszonyt, aki közel 18 millió forintnyi euróval lopta meg idős kuncsaftját.

Egy hét alatt rendőrkézre került a betörő

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanú szerint a 41 éves férfi több mint félmillió forint értékű tárgyat tulajdonított el egy debreceni ingatlanból.

Őrizetben

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nem vállalta felelősségét a közlekedési baleset okozásában az a 33 éves férfi, aki két napig tartó menekülés és rendőrségi hajsza után feladta magát. Jogosítványa nincs, a járművezetéstől eltiltották, sorsára hagyta halálos, illetve könnyebben sérült áldozatait.

Drogosan és ittasan vezetett

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök egy 47 éves sofőrt ellenőriztek Sárhidán. A férfi ruházatából kábítószergyanús anyag is előkerült.

Ismerősétől lopott

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A sértett megpróbálta visszatartani az elkövetőt, de a férfi elmenekült. Néhány órán belül a tettes már rendőrkézen volt.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.