Bűnügyek

Közösen loptak, lebuktak, majd fizettek

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A házaspár egy esztergomi áruházból lopott közel 60 ezer forintért. A nyomozók a tetteseket gyanúsítottként kihallgatták.

Lopás miatt felelhet

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A komáromi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

Kihasználták hétfőtől-vasárnapig

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A fővárosi rendőrök őrizetbe vettek egy párt, akik a gyanú szerint egy nőt prostitúcióra bírtak rá és az ebből szerzett pénzt elvették tőle.

Lakásából lövöldözött

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A férfi önként vetette magát alá a rendőri intézkedésnek.

Mindent vitt, ami szem előtt volt

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Felújítási munka végzése során lopta el az ékszereket az a férfi, akit gyanúsítottként hallgattak ki a szerencsi rendőrök.

Telefonra mentek, pénztárcát vittek

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A miskolci pályaudvaron várakozó lányt szemelték ki azok a fiatalok, akik megpróbálták erőszakkal elvenni áldozatuk telefonját, akitől végül csak a földre esett pénztárcáját tudták elvenni.

Nem sokáig bujkálhatott

Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elrendelték letartóztatását a 39 éves halmajugrai rablónak.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.