Bűnügyek

Amikor élesbe vált a gyakorlat

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Közvetlenül az Ózdi Rendőrkapitányság előtt állt meg a buszsofőr, akit halálosan megfenyegetett egy ittas utas.

Lezárt akta: más bankkártyáját használta

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A győri rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki volt sógornője spórolt pénzével sajátjaként rendelkezett.

Rács mögött marad

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Bonyhádi Rendőrkapitányság munkatársai őrizetbe vették azt a 27 éves helyi férfit, aki az elmúlt időszakban rendszeresen követett el vagyon elleni bűncselekményeket a városban.

Házról házra, végül a börtönbe

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Pásztói Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya őrizetbe vette azt a 19 éves Kállón élő férfit, aki a lakóhelyén több családi házba tört be és onnan közel egymillió forint értékben lopott.

Zárnyitó arzenállal közlekedtek

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy jászberényi lakos az ajtaja kémlelőnyílásán át nézte, hogy megpróbálnak bejutni a lakásába a jogsértők. A rendőrök elfogták a budapesti lakosokat, akik most őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.

Könnyen jött, könnyen ment

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nem örülhetett sokáig zsákmányának az a férfi, aki egy szomódi vendéglőből lopott. A helyi körzeti megbízott ugyanis néhány órán belül elfogta és az ellopott pénzt és laptopot is megtalálta nála.

Megtalálta, eltette, fizetett, majd ráfizetett

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tettes megtalálta a sértett bankkártyáját, majd két alkalommal fizetett. A dorogi rendőrök 2 órán belül elfogták a gyanúsítottat.

Gyors reagálás

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 20 éves férfi megismerkedett és találkozót beszélt meg egy nővel, de a randevún egy férfivel találta magát szemben. Ha már így esett, beült mellé a kocsiba, elgurultak a lakására, majd jelentősebb italozás után kiugrott az ablakon, elkötötte a sértett autóját és elhajtott - állítása szerint. Az eredmény: három eljárás két vármegyében.

Lopott kerékpárral rótta Paks utcáit

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lebukott az a helyi férfi, aki egy zárt lépcsőházból lovasította meg egy rendőrnő kétkerekűjét.

Autóból a börtönbe

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A fővárosi rendőrök a TEK segítségével fogtak el egy körözött férfit.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.