Bűnügyek

Résen voltak a vármegyeszékhely biztonsági őrei

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egymást követő napokon próbált cipőt és csokit lopni egy 28 éves kecskeméti férfi, de mindig lebukott a jogsértő cselekménnyel. Legutóbb őrizetbe vették a rendőrök és kezdeményezték a letartóztatását.

Már másnap őrizetben

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az ózdi rendőrök elfogták azt a férfit, aki erőszakkal elvette áldozata öngyújtóját.

Rendőrkézen az autókat rongáló, garázda férfi

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A mosonmagyaróvári járőrök még éjjel elfogták azt a fiatalt, aki Mosonmagyaróváron, a Fecske utcában több személygépkocsit megrongált.

Négy körözés, drog és egyéb dolgok

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Készenléti Rendőrség járőrei fogták el a Budapestről Hegyeshalom felé közlekedő
RailJet vonaton azt a 22 éves somogyapáti férfit, aki ellen négy elfogatóparancs volt érvényben, illetve ruházata drogot rejtett.

Ellátatlanul hagyta csecsemőjét az anya

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 15 éves emődi lány megszülte, majd ellátatlanul hagyta gyermekét, akinek életét később már nem tudták megmenteni.

Őrizetben a pénztárcalopó férfi

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 36 éves pápai lakost.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.