Rendőrkézen a miskolci emberölés gyanúsítottja
A nyomozók egy 25 éves férfit vettek őrizetbe.
A nyomozók egy 25 éves férfit vettek őrizetbe.
Egy nő holttestét találták meg a miskolci Tiszai pályaudvar környékén.
A Csongrád-Csanád vármegyei rendőrök megtalálták a napokban elkövetett szentesi emberölés feltételezett elkövetőjét.
A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai elfogtak egy hódmezővásárhelyi férfit és egy algyői nőt, akik drogot árultak, továbbá az őket szállító autóvezetőt is előállították.
Egy 23 éves férfit hallgattak ki gyanúsítottként a nyomozók.
A komlói rendőrök hamar felgöngyölítették a szálakat.
Vascsővel ment behajtani a tartozást egy 30 éves kiskunfélegyházi férfi.
Több bűncselekményt is elkövetett a hatvani férfi.
Pár napja bukkantak egy nő holttestére Aszódon. A Pest vármegyei életvédelmis nyomozók kiderítették, bűncselekmény áldozata lett.
Kábítószerdílereket iktattak ki a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság felderítői, 4 fő őrizetbe került.
A gyors intézkedésnek köszönhetően mindenki épségben a partra jutott.
A rendőrök elfogták azokat a fiatalokat, akik Debrecenben több autót is megpróbáltak elkötni, azonban mindenki szerencséjére ez nem sikerült nekik.
Két férfi szerszámokat vitt el egy oroszlányi garázsból, de a rendőrök éppen szembementek velük, és elfogták a tetteseket.
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 12 éves, miskolci gyermekotthonból eltűnt fiú ügyében.
Ismét járható az autópálya Zsámbék közelében.
Mostohaunokára hivatkozva csalt ki többmillió forintot ismeretlen elkövető.
Vevőből online csalás áldozata lett egy boldogkőváraljai nő. Három millió forint tűnt el a számlájáról.
Győr-Moson-Sopron vármegye területén – csakúgy, mint az ország más részeiben – gyakorta előfordul, hogy az elkövetők interneten, valamint mobiltelefonon csalják ki áldozataik banki adatait.
Zsámbék közelében lassú haladásra számítsanak!
A Mátrix Projekt keretében hirdetett a szépkorúak részére online prevenciós rejtvénypályázatot a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Az 5. feladványunk egy tesztlap kitöltése.