Bűnügyek

„Kertész leszek…”

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az óbudai rendőrök gyanúja szerint egy második emeleti lakásban termesztett kábítószert három férfi – magukat buktatták le.

Már 32 gyanúsítottja van a cipős ügynek

Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

A KR NNI-nél indult költségvetési csalási ügyben most a győri rendőrök fogtak el négy személyt: két orvost, egy cégvezetőt és egy alkalmazottat. Közülük egy főt a bíróság letartóztatott, a többiek szabadlábon védekeznek. Az országban több mint hetven nyomozó dolgozik ezen az ügycsoporton.    

Közösségi oldalon szidalmazta

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Sértő posztot tett közzé egy férfi, amiben még jutalmat is ajánlott fel annak, aki kompromittáló információval szolgál a Nagykanizsai Rendőrkapitányság munkatársával kapcsolatban. Befejeződött az ügy vizsgálata.

Lezárt ügyek: A gyanú szerint sorozatban lopott

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet egy tolvajjal szemben folytatott.

Széles palettán mozgott a zsákmány

Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Robogót, kanapét, talicskát és többek között hangfalat is elloptak egy drávasztárai házból, de a két helyi férfi nem sokáig örülhetet a zsákmánynak, elfogták őket.

Lezárt ügyek: Kábítószer-kereskedelem a gyanú

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet egy kábítószer kereskedővel szemben folytatott.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.