Bűnügyek

Demecseri dílerek őrizetben

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogták és őrizetbe vették a két férfit.

Bombával fenyegette a társasházat

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tatabányai rendőrök két óra alatt őrizetbe vették a tettest, akinél a telefont és a híváshoz használt SIM kártyát is megtalálták.

​Porcukorral felütött kokain

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az erzsébetvárosi rendőrök elfogtak egy férfit, aki a gyanú szerint valódi kábítószer mellett porcukorral hígított kokainnal is üzletelt.

Élettársi bűntettek

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A pásztói rendőrök őrizetbe vettek egy 30 éves Pásztón élő férfit, és annak 28 éves párját.

Rampage

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A jászberényi rendőrök összesen 6 bűncselekménnyel gyanúsítanak egy alattyáni férfit, aki 2023. március 5-én délelőtt rótta Jászberény utcáit, menet közben rongált, garázdálkodott és lopott. Mindezt, kevesebb mint 1 óra leforgása alatt.

Felszámolás határok nélkül

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt időszak földrajzilag egyik legnagyobb kiterjedésű bűncselekmény-sorozatát koordinálták le a Pest vármegyés rendőrök. Egy, az egész ország területén fosztogató bűnbandát kapcsoltak le az ügyészség és több vármegyei rendőrfőkapitányság közreműködésével.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Eltűnt Kiss Magdolna

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 70 éves nő eltűnése kapcsán.