Bűnügyek

Autókat rongált

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni járőrök még a helyszín közelében elfogták azt a 33 éves férfit, aki a gyanú szerint öt parkoló autót is megrongált Debrecenben.

Idősekre szakosodott

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az újbudai rendőrök elfogtak egy asszonyt, aki a gyanú szerint több alkalommal károsított meg idős embereket a fővárosban. A nőt korábban unokázós csalásokért ítélték el, bűntársát még keresik.

Hegyeshalom, szerb sofőr, osztrák autó

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 28 éves szerb állampolgárságú férfit állítottak elő a rendőrök egyedi azonosító jellel visszaélés bűntette miatt.

Négy hónap, 8 bűncselekmény

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A jászsági rendőrök őrizetbe vettek egy 18 éves jászkiséri férfit, aki a gyanú szerint az idei évben 8 lopást követett el falujában.

Rosszul sikerült esti séta

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szécsényi rendőrök elfogtak és kábítószer kereskedelem miatt gyanúsítottként kihallgattak egy 24 éves nagylóci férfit.

Megpróbálta „kilőni” szomszédasszonyát

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Gyomlálás közben támadta meg 77 éves szomszédját egy 79 éves apostagi férfi, méghozzá úgy, hogy légpuskával karon lőtte. A rendőrök súlyos testi sértés, valamint lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés miatt hallgatták ki.

Zsarolás miatt őrizetben

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy férfi pénzt követelt egy másiktól Oroszlányban. A fizetésre két órát adott, nem teljesítés esetén pedig bántalmazást helyezett kilátásba.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Letartóztatásban

Megvertek és kifosztottak egy férfit a szigetvári vasútállomáson. A nyomozók őrizetbe vették a feltételezett elkövetőket, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatásukat.

 

Egy újabb sporteredmény, amire büszkék lehetünk!

Az elmúlt évek hagyományához hasonlóan, a Készenléti Rendőrség szervezésében idén is megrendezték az Országos Rendőr Háromtusa Bajnokságot. A versenyt a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság csapata dobogós helyen zárta.

 

Állati jó nap volt!

Szenzáció! Nyilvános rendőrkutya kiképzés volt Miskolcon, a Népkerti Sportpályán! Az Állatok Világnapja alkalmából, az állatokért, a felelős állattartásért!

 

Lezárt ügy: Jobbágyi rablás

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. szeptemberében erőszakos módon kirabolt egy idős nőt Jobbágyiban, majd bezárta saját háza pincéjében.