Bűnügyek

Tucatnyi bűncselekmény miatt őrizetben

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kezdeményezik a vármegyeszékhely nyomozói egy 20 éves kecskeméti férfi letartóztatását, aki az elmúlt hónapokban kocsmába, áruházba, telephelyre tört be, volt ahova többször is.

Jászsági díler rendőrkézen

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A megalapozott gyanú szerint egy 44 éves férfi az elmúlt egy évben új pszichoaktív anyaggal kereskedett Jászjákóhalmán.

Többrendbeli kifosztás miatt őrizetben

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Idős embereket szemelt ki áldozatául az a 33 éves, hatóság elől menekülő férfi, akit a székesfehérvári rendőrök rövid időn belül elfogtak.

Majdnem évfordulós rajtaütés

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Több hónapnyi előkészítő munkát koronáztak meg a Pest vármegyei felderítők egy ellentmondást nem tűrő realizálással. Határozottságban, felkészültségben, tervezettségben ezúttal sem mutatkozott hiátus. Három drogkereskedéssel gyanúsított férfi került letartóztatásba.

Internetes csaló Németországból

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Európai elfogatóparancs volt a férfi ellen, aki internetes oldalakon verte át 15 áldozatát. A külföldön bujkáló férfit most adták át a budapesti rendőröknek.

Lezárt akta: rabolt, aztán hotelből lopott

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 36 éves férfi leütött egy külföldit, majd elvette a pénzét. Néhány nappal később egy hotel nyitva hagyott ablakán mászott be némi zsákmány reményében. Ügyében vádemelést javasolnak a nyomozók.

Rendőrt zaklatott

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A mezőtúri nyomozók őrizetbe vettek egy 24 éves helyi férfit, aki szidalmazott és fenyegetett egy szolgálaton kívüli rendőrt.

Rendőrkézen a motortolvaj

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A devecseri rendőrök az elkövetőt elfogták és a lopott járművet is megtalálták.

Semmi sem volt igazi

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Érvénytelen rendszámtáblával közlekedett az a 24 éves mohácsi férfi, aki az ellenőrzés során önmagát is hamis iratokkal akarta igazolni.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Letartóztatásban

Megvertek és kifosztottak egy férfit a szigetvári vasútállomáson. A nyomozók őrizetbe vették a feltételezett elkövetőket, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatásukat.

 

Egy újabb sporteredmény, amire büszkék lehetünk!

Az elmúlt évek hagyományához hasonlóan, a Készenléti Rendőrség szervezésében idén is megrendezték az Országos Rendőr Háromtusa Bajnokságot. A versenyt a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság csapata dobogós helyen zárta.

 

Állati jó nap volt!

Szenzáció! Nyilvános rendőrkutya kiképzés volt Miskolcon, a Népkerti Sportpályán! Az Állatok Világnapja alkalmából, az állatokért, a felelős állattartásért!

 

Lezárt ügy: Jobbágyi rablás

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. szeptemberében erőszakos módon kirabolt egy idős nőt Jobbágyiban, majd bezárta saját háza pincéjében.