Bűnügyek

Majdnem sikerült

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lebukott egy mohácsi nő Szekszárdon, aki közel 140.000 forint értékben kísérelt meg ruhákat ellopni egy üzletből.

Elrakta a talált okosórát

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szegedi rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy helyi férfit, aki okosórát lopott a városban.

Hatan őrizetben

Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A csoportosan, felfegyverkezve, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárásban hat személyt vettek őrizetbe a rendőrök Szombathelyen.

Rablás elkövetői rendőrkézen

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanúsítottak előbb közösen akartak lopni menni ismerősükkel, majd úgy döntöttek, inkább kirabolják. A berettyóújfalui rendőrök egy órán belül elfogták őket.

Angliáig menekült a rabló

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Európai elfogatóparancs alapján hozták haza a budapesti rendőrök, a gyanú szerint a férfi még 2016-ban kétszer is rabolt egy nap alatt. Az egyik helyszínen még társa is akadt.

Mozgó autóból dobta ki

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Közúti ellenőrzéstől tartva próbált szabadulni a rimóci nő a terhelő bizonyítéktól.

Lezárt akta: Tévedésre és félreértésre hivatkoznak

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nyugati ostorfa, tövises lepényfa és akác esett áldozatául annak a két férfinek, akik ellen vádemelést javasolnak a ceglédi rendőrök. Egy tápiószőlősi erdőt ritkítottak meg, a kár meghaladta az 1,3 millió forintot.

Alagsori firkálás

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Falfirkákat festett egy társasház falára és több tároló ajtajára is egy férfi Csongrádon. Rongálás miatt kell felelnie.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Letartóztatásban

Megvertek és kifosztottak egy férfit a szigetvári vasútállomáson. A nyomozók őrizetbe vették a feltételezett elkövetőket, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatásukat.

 

Egy újabb sporteredmény, amire büszkék lehetünk!

Az elmúlt évek hagyományához hasonlóan, a Készenléti Rendőrség szervezésében idén is megrendezték az Országos Rendőr Háromtusa Bajnokságot. A versenyt a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság csapata dobogós helyen zárta.

 

Állati jó nap volt!

Szenzáció! Nyilvános rendőrkutya kiképzés volt Miskolcon, a Népkerti Sportpályán! Az Állatok Világnapja alkalmából, az állatokért, a felelős állattartásért!

 

Lezárt ügy: Jobbágyi rablás

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. szeptemberében erőszakos módon kirabolt egy idős nőt Jobbágyiban, majd bezárta saját háza pincéjében.