Nem jutott messzire
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/02_490.jpg?itok=x7KpjWsY)
Lábperecet kapott a XVII. kerületben eltiltás hatálya alatt menekülő autós.
Lábperecet kapott a XVII. kerületben eltiltás hatálya alatt menekülő autós.
Betörés gyanújával őrizetben egy 26 éves győrszemerei férfi.
Mások autóira fájt a foga annak a 35 éves nagykátai férfinek, aki ellen elfogatóparancsot is kiadtak, végül egy vasútállomáson fogták el a rendőrök.
A kecskeméti rendőrök az áldozat és két szemtanú személyleírása alapján fogták el az ügy gyanúsítottját.
A kisbéri nyomozók kihallgatták és őrizetbe vették azt a 29 éves férfit, aki egy helyi dohányboltba késsel ment a bevételért.
A budapesti nyomozók elfogtak egy férfit, aki ellen a hazai elfogatóparancs mellett európai és nemzetközi körözést is kiadtak.
A jobbágyi férfit hamar elfogták a rendőrök.
A rendőrök bejelentés alapján mentek be egy lakótelepi lakásba, ahol egy férfit holtan találtak.
A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányságon emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás ismeretlen tettes ellen. A nyomozók vizsgálják az eset körülményeit.
Chatfórumokon osztotta meg többekkel azon tervét egy 17 éves miskolci fiú, hogy valamelyik általános iskolába fegyverrel fog berontani, és többeket le fog lőni. A KR NNI emberölés előkészületével gyanúsította meg, majd bűnügyi őrizetbe vette, és kezdeményezte letartóztatását, amit a bíróság mai napon egy hónapra el is rendelt.
A debreceni rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság egyenruhásai július 23-án elfogtak egy férfit, akit több hatóság is keresett.
A tamási rendőrök a lakosság segítségét kérik a tolvajok felkutatásában.
Ez a csaló most nem járt sikerrel, mert a kiszemelt zalaegerszegi áldozata időben értesítette a rendőrséget és a számláját is letiltatta.
A rendőrök befejezték a baleset helyszínelését.
A képeken látható férfit keresik a fővárosi rendőrök.
Elakadt egy kamion a baki körforgalom és Zalaszentmihály között.
A győri rendőrök az állampolgárok segítségét kérik a fiatal megtalálásában.
Kétszer is eltiltották a vezetéstől és három körözés volt érvényben az ellen a 24 éves ráckeresztúri férfi ellen, akinek tetteit öccse akarta magára vállalni.
Európa-szerte példaértékű a szerb és osztrák kollégákkal közös misszió.