Két holttestet találtak Szegeden
Emberölés bűntett gyanúja miatt indult eljárás Csongrád-Csanád vármegyében.
Emberölés bűntett gyanúja miatt indult eljárás Csongrád-Csanád vármegyében.
A Balatonfüredi Rendőrkapitányság munkatársai gyanúsítottként kihallgatták az elkövetőket.
A Heves vármegyei nyomozók őrizetbe vették, majd gyanúsítottként hallgatták ki a 24 éves tarnazsadányi férfit.
A gyanú szerint hamis kulccsal jutott be két férfi egy kiskunfélegyházi lakásba, ahonnan egy széfet vittek el. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy az esetet rögzítették a házban lévő kamrák, így hamar beazonosították a betörőket. A duó egyik tagját elfogták, a másikat még keresik a rendőrök.
Állattartó telepre és egy-egy lakóházba törtek be Halmajon és Ináncson azok a férfiak, akiket a rendőrök rövid idő alatt azonosítottak, majd elfogtak.
A tettest három hónap elteltével tudták prezentálni az érdi nyomozók, ám addig sem láblógatással teltek napjaik. Egy azonosítatlan pénztárcatolvajjal kevesebb.
Családi veszekedés előtt egy házba is betört a tettes, akit a tatai rendőrök elfogtak és a kihallgatását követően őrizetbe vettek.
A Kisteleki Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai befejezték a nyomozást egy férfi ügyében, aki Bakson és Kisteleken mobiltelefont, alkoholt és más tárgyakat is lopott.
Egy férfi 2023. áprilisában lopási szándékkal három éjszaka is hívatlanul bement egy magyargéci ingatlanba.
Összeszólalkozott ismerősével a vértesszőlősi lakost, ezt a buszmegálló ereszcsatornája bánta. A kisbéri rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát a tettessel szemben.
A rendőrök befejezték a baleset helyszínelését.
A képeken látható férfit keresik a fővárosi rendőrök.
Elakadt egy kamion a baki körforgalom és Zalaszentmihály között.
A győri rendőrök az állampolgárok segítségét kérik a fiatal megtalálásában.
Kétszer is eltiltották a vezetéstől és három körözés volt érvényben az ellen a 24 éves ráckeresztúri férfi ellen, akinek tetteit öccse akarta magára vállalni.
Európa-szerte példaértékű a szerb és osztrák kollégákkal közös misszió.
A székesfehérvári rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.
Négy kutyát tartott az éhhalál közelében egy miskolci nő.
A Miskolci Rendőrkapitányság lopás miatt indított nyomozást, mivel egy belvárosi fodrászszalonból éjszaka eltűnt egy tucat hajvágó gép.
Húsz sértettet vertek át online csalók Vas vármegyében. A Szombathelyi Rendőrkapitányság vádemelési javaslattal fejezte be az eljárást.