Trükkös kifosztók őrizetben
A zalaegerszegi nyomozók országos koordináció keretében azonosították és fogták el a két gyanúsítottat.
A zalaegerszegi nyomozók országos koordináció keretében azonosították és fogták el a két gyanúsítottat.
Óvodából, templomból, gyermekközpontból is lopott egy 18 éves férfi. A veresegyházi rendőrök egy bozót tövébe bilincselték majd őrizetbe vették, a bíróság azóta letartóztatta.
A tatai rendőrök kihallgatták a gyanúsítottat.
A kőbányai rendőrök négy embert vettek őrizetbe, akik a megalapozott gyanú szerint különböző kábítószereket árultak. A dílerek nem csak pénzt fogadtak el: lopott áruval is lehetett fizetni.
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai összehangolt akció keretében csaptak le az illegális szert árusítókra és fogyasztóikra.
A dorogi nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a betörőket.
Prevenció és rajtaütés egy napon. Drogprevenciós napot szervezett a rendőrség Kazincbarcikán, majd aznap egy drogdílert fogtak el a nyomozók Sajókazán.
A napokban befejezték a szekszárdi rendőrök annak az ügynek a vizsgálatát, melyben egy, az elkövetés idején 32 éves szekszárdi férfit és társait gyanúsították meg bűnszervezetben elkövetett, új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének és egyéb bűncselekményeknek az elkövetésével.
A betegek, akik a térítésmentes állami egészségügyi ellátást készpénzzel honorálták az orvosoknak szintén gyanúsítottak az ügyben.
A debreceni rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A 16 éves lányt a rendőrök jelenleg is keresik.
Végzetes lépésre szánta el magát egy fiatal férfi Zalaegerszegen. Civilekkel közösen sikerült megakadályozni, hogy tragédia történjen.
A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri.
Alig fél nap alatt fogták el a rendőrök azt a fiatalembert, aki kirabolt egy idős nőt Olaszliszkán.
A rendőrség kutyakiválasztási napot tart 2024. augusztus 13-án Dunakeszin.
A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.
Senkitől nem tudott cigarettát kérni, ezért felgyújtotta egy trafik zárt, műanyag ajtaját egy férfi Magyarbánhegyesen. A rendőrök hamar kiderítették, ki volt a rongáló, és vádemelést javasolnak ellene.
A törökszentmiklósi rendőrök őrizetbe vettek egy 24 éves férfit, aki az elmúlt hónapokban 10 bűncselekményt követett el Fegyverneken, zömmel lakásbetöréseket.
Egy 16 éves fiatal több alkalommal tört be tatai fagyizókba, ahonnan elvitte a váltópénzt. A járőrök a napokban fogták el a hívatlan látogatót.
A nyíregyházi rendőrök tíz perc alatt azonosították és elfogták a három elkövetőt.