Bárddal akart biciklit lopni – elfogták
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/page_1141.jpg?itok=Bv5glyBc)
A kecskeméti nyomozók szerint a férfi további három bűnesettel is összefüggésbe hozható.
A kecskeméti nyomozók szerint a férfi további három bűnesettel is összefüggésbe hozható.
A gyanúsított kétszer is erőszakkal követelt pénzt a jászkiséri sértettől, aki az egész napi bérét adta oda. Második alkalommal a férfi a családját is magával vitte, és be akart költözni a bejelentő házába.
Egy testvérpár több garázsból is lopott Tatabányán az elmúlt három hónapban. Azonosításukat követőn gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették a két 28 éves férfit. A kutatás során a lopott holmik egy része is megkerült. A rendőrök befejezték az ellenük folytatott eljárást.
Az agresszív férfi a szomszéd utcáig jutott, ahol a kunszentmiklósi rendőrök nyakon csípték.
Több mint húsz kilogramm, 70 millió forint feketepiaci értékű kábítószergyanús anyagot lefoglaltak, három feltételezett dílert őrizetbe vettek a budapesti nyomozók.
A termékek kisebb felét fizette, a nagy részét ellopta az almásfüzitői férfi, akit gyanúsítottként kihallgattak a rendőrök.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Elkészült az igazságügyi műszaki szakértői vélemény. Eszerint a luxus-sportkocsi legalább 137 km/óra sebességgel száguldott, mielőtt kisodródva elgázolta a szabályosan közlekedő kerékpárost. A budapesti rendőrök a kórházból állították elő az autó vezetőjét, gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették.
Legótól a csillárig mindent vitt egy férfi, a tabi rendőrök fogták el.
Egy csongrádi férfi működésképtelen szárítógéppel vert át egy vásárlót. A rendőrök lezárták az eljárást.
Végzetes lépésre szánta el magát egy fiatal férfi Zalaegerszegen. Civilekkel közösen sikerült megakadályozni, hogy tragédia történjen.
A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri.
Alig fél nap alatt fogták el a rendőrök azt a fiatalembert, aki kirabolt egy idős nőt Olaszliszkán.
A rendőrség kutyakiválasztási napot tart 2024. augusztus 13-án Dunakeszin.
A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.
Senkitől nem tudott cigarettát kérni, ezért felgyújtotta egy trafik zárt, műanyag ajtaját egy férfi Magyarbánhegyesen. A rendőrök hamar kiderítették, ki volt a rongáló, és vádemelést javasolnak ellene.
A törökszentmiklósi rendőrök őrizetbe vettek egy 24 éves férfit, aki az elmúlt hónapokban 10 bűncselekményt követett el Fegyverneken, zömmel lakásbetöréseket.
Egy 16 éves fiatal több alkalommal tört be tatai fagyizókba, ahonnan elvitte a váltópénzt. A járőrök a napokban fogták el a hívatlan látogatót.
A nyíregyházi rendőrök tíz perc alatt azonosították és elfogták a három elkövetőt.
Gárdonyi kollégáink SUP-osokat segítettek partra sporteszközükkel együtt szombaton.