Eltiltás hatálya alatt, kábítószerrel a retiküljében autózott
Rendszám nélkül, a járművezetéstől eltiltás hatálya alatt vezetett az a nő, akinek a táskájában még kábítószert is találtak a rendőrök. A nyomozók őrizetbe vették.
Rendszám nélkül, a járművezetéstől eltiltás hatálya alatt vezetett az a nő, akinek a táskájában még kábítószert is találtak a rendőrök. A nyomozók őrizetbe vették.
A bejelentést követő néhány órán belül az esztergomi rendőrök elfogták az elkövetőt.
Halott gyermeket találtak egy tömörkényi ház udvarán. A rendőrök vizsgálják a körülményeket.
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet két szendrői férfivel szemben folytatott.
Az adonyi nő nehezményezte, amiért számonkérik rajta az általa kölcsönkért kerékpár hollétét.
Bement ismerőse lakóhelyére és erőszakkal elvitte a pénzét egy férfi Szegeden. A rendőrök őrizetbe vették.
A budapesti rendőrök ötnapos hajtóvadászat eredményeként elfogták az angyalföldi emberölés gyanúja miatt körözött T. Róbertet.
Egy fiatalkorú gyanúsított Jászapátiban több üzletben követett el lopást. A jászsági nyomozók elfogták és kihallgatták a kamaszt.
A dombóvári rendőrök gyorsan nyomára bukkantak annak a tolvajnak, aki egy helyi ház melléképületéből lopott el értékeket.
A rendőrök a rablás bűntett elkövetése miatt folytatott ügyben a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, az iratokat megküldték az illetékes ügyészségnek.
Végzetes lépésre szánta el magát egy fiatal férfi Zalaegerszegen. Civilekkel közösen sikerült megakadályozni, hogy tragédia történjen.
A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri.
Alig fél nap alatt fogták el a rendőrök azt a fiatalembert, aki kirabolt egy idős nőt Olaszliszkán.
A rendőrség kutyakiválasztási napot tart 2024. augusztus 13-án Dunakeszin.
A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.
Senkitől nem tudott cigarettát kérni, ezért felgyújtotta egy trafik zárt, műanyag ajtaját egy férfi Magyarbánhegyesen. A rendőrök hamar kiderítették, ki volt a rongáló, és vádemelést javasolnak ellene.
A törökszentmiklósi rendőrök őrizetbe vettek egy 24 éves férfit, aki az elmúlt hónapokban 10 bűncselekményt követett el Fegyverneken, zömmel lakásbetöréseket.
Egy 16 éves fiatal több alkalommal tört be tatai fagyizókba, ahonnan elvitte a váltópénzt. A járőrök a napokban fogták el a hívatlan látogatót.
A nyíregyházi rendőrök tíz perc alatt azonosították és elfogták a három elkövetőt.
Gárdonyi kollégáink SUP-osokat segítettek partra sporteszközükkel együtt szombaton.