Rongálás és lopássorozat Balotaszálláson
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/N3392911.jpg?itok=nPxy61dU)
Elfogták és őrizetbe vették azt a 29 éves férfit, aki január óra több bűncselekményt is elkövetett, többek között fát lopott erdőkből, egyszer pedig egy autót rongált meg szamurájkarddal.
Elfogták és őrizetbe vették azt a 29 éves férfit, aki január óra több bűncselekményt is elkövetett, többek között fát lopott erdőkből, egyszer pedig egy autót rongált meg szamurájkarddal.
A Szentesi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai befejezték a nyomozást egy férfi ügyében, aki illegálisan helyezett el építési törmeléket és más hulladékot Szentes külterületén.
Közös italozás vett véres fordulatot Debrecenben tavaly júliusban. A nyomozók három fiatal férfivel szemben fejezték be a nyomozást.
A salgótarjáni nyomozók beazonosították és elfogták azt az 56 éves férfit, aki egy eszméletlen állapotban lévő időskorút fosztott ki.
A két hevesi férfit percek alatt elfogták a rendőrök.
A gyanú szerint egy kecskeméti férfi éveken keresztül verte és prostitúcióra kényszerítette élettársát. A nőnek többször lehetősége lett volna értesíteni a rendőrséget, de nem tette. A sanyargatásnak végül az áldozat családja vetett véget.
Egy erdőkövesdi férfit ismerősei raboltak ki otthonában.
Egy kétéves gyermeket találtak holtan egy szentesi ház udvarán. A rendőrök vizsgálják a körülményeket.
Csaknem 50 mázsa fa tűnt el egy csengelei lakos földjéről. A rendőrök lezárták az eljárást.
A Kisteleki Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai befejezték a nyomozást egy férfi ügyében, aki 150 ezer forintot lopott el egy hotelből.
Senkitől nem tudott cigarettát kérni, ezért felgyújtotta egy trafik zárt, műanyag ajtaját egy férfi Magyarbánhegyesen. A rendőrök hamar kiderítették, ki volt a rongáló, és vádemelést javasolnak ellene.
A törökszentmiklósi rendőrök őrizetbe vettek egy 24 éves férfit, aki az elmúlt hónapokban 10 bűncselekményt követett el Fegyverneken, zömmel lakásbetöréseket.
Egy 16 éves fiatal több alkalommal tört be tatai fagyizókba, ahonnan elvitte a váltópénzt. A járőrök a napokban fogták el a hívatlan látogatót.
A nyíregyházi rendőrök tíz perc alatt azonosították és elfogták a három elkövetőt.
Gárdonyi kollégáink SUP-osokat segítettek partra sporteszközükkel együtt szombaton.
A keszthelyi rendőrök a Balaton-part közelében azonosítottak és fogtak el egy tolvajt.
A hódmezővásárhelyi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 17 éves fiú megtalálásában.
A rendőrök befejezték a baleset helyszínelését.
Közúti közlekedési baleset történt Hahót közelében. A rendőrök megkezdték a baleset helyszínelését.
Az elmúlt nap eseményei számokban.