Lezárt akta: kölcsönkapta, eladta
Egy makói férfi kölcsönkapott autót értékesített. Az eset kapcsán indult nyomozást a rendőrök befejezték.
Egy makói férfi kölcsönkapott autót értékesített. Az eset kapcsán indult nyomozást a rendőrök befejezték.
A férfi a volt élettársát bántalmazta.
Az autó vezetője a balesetet követően segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt.
Valótlan hírek kezdtek terjedni a közösségi médiában hajdúszoboszlói vendégmunkásokkal kapcsolatban. A világhálón egy rosszindulatú vagy meggondolatlan megosztás akár bűncselekményt is megvalósíthat!
A Tapolcai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A szécsényi rendőrök rövid időn belül elfogták azt a 29 éves férfit, aki az egyértelmű tiltás ellenére vitte el ismerőse autóját.
A balassagyarmati nyomozók egy autóbuszon fogták el azt a férfit, aki a gyanú szerint társával közösen több alkalommal követett el betörést.
Csecsemőktől a serdülőkorú fiúkig gyűjtötte a gyerekekről a szexuális tartalmú felvételeket egy pápai férfi. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) győri nyomozói gyermekpornográfiával gyanúsítják. A bíróság letartóztatta.
Tudatmódosító szert értékesített két csongrádi férfi egy ismerősük részére. A nyomozást a rendőrök befejezték.
A Szegedi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai befejezték a nyomozást egy férfi ügyében, aki laptopot és mobiltelefont lopott egy családi házból Szegeden.
Senkitől nem tudott cigarettát kérni, ezért felgyújtotta egy trafik zárt, műanyag ajtaját egy férfi Magyarbánhegyesen. A rendőrök hamar kiderítették, ki volt a rongáló, és vádemelést javasolnak ellene.
A törökszentmiklósi rendőrök őrizetbe vettek egy 24 éves férfit, aki az elmúlt hónapokban 10 bűncselekményt követett el Fegyverneken, zömmel lakásbetöréseket.
Egy 16 éves fiatal több alkalommal tört be tatai fagyizókba, ahonnan elvitte a váltópénzt. A járőrök a napokban fogták el a hívatlan látogatót.
A nyíregyházi rendőrök tíz perc alatt azonosították és elfogták a három elkövetőt.
A bajai rendőrök közokirat-hamisítás miatt hallgattak ki egy szerb férfit.
Gárdonyi kollégáink SUP-osokat segítettek partra sporteszközükkel együtt szombaton.
A keszthelyi rendőrök a Balaton-part közelében azonosítottak és fogtak el egy tolvajt.
A hódmezővásárhelyi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 17 éves fiú megtalálásában.
A rendőrök befejezték a baleset helyszínelését.
Közúti közlekedési baleset történt Hahót közelében. A rendőrök megkezdték a baleset helyszínelését.