Vizsgálat helyett erőszakosan fogdosta betegét egy budapesti orvos
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/02_532.jpg?itok=B_GWME8v)
A fővárosi nyomozók a háziorvos ellen folytatott eljárást befejezték és az ügy iratait vádemelési javaslattal átadták az ügyészségnek.
A fővárosi nyomozók a háziorvos ellen folytatott eljárást befejezték és az ügy iratait vádemelési javaslattal átadták az ügyészségnek.
Európai elfogatóparancs volt érvényben az ellen a dán férfi ellen, akit a Vas vármegyei rendőrök kerestek, végül nemzetközi együttműködés eredményeként került őrizetbe.
Egy 43 éves férfi Ausztrián keresztül szerette volna Magyarországra hozni a külföldön beszerzett drogot, de a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) felkérésére az osztrák rendőrök Salzburgnál elfogták. Több mint 4,5 kg kábítószert foglaltak le tőle, és elfogása után letartóztatták. Jelenleg az ursteini börtönben várja ügye kimenetelét.
A kisbéri nyomozók gyanúsítottként kihallgatták azt a 31 éves nőt, aki interneten árult olyan termékeket, melyek soha nem voltak a birtokában.
A székesfehérvári nyomozók befejezték azt a büntetőeljárást, amelyet 19 rendbeli, üzletszerűen elkövetett csalás vétség miatt folytattak egy dunaföldvári nővel szemben.
A kecskeméti nyomozók egy 25 éves férfit vettek őrizetbe, aki egy személygépkocsit felgyújtott, egy másikat pedig elkötött és árokba hajtott vele Fülöpházán. Az autókba azért tudott beülni, mert azokat nyitva felejtették tulajdonosaik.
Egy 50 éves férfit elfogatóparancs alapján, összehangolt akcióban fogtak el a rendőrök.
Az oroszlányi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a két férfit, akik egy lakóházba és a melléképületébe törtek be.
Gázsprayvel torolta meg sérelmét egy 72 éves férfi, amiért nem szolgálták ki alkohollal.
A rétsági rendőrök a 2-es számú főúton fogták el azt a két román férfit, akik több mint egy tucat embert akartak jogellenesen a szlovák-magyar határon átjuttatni.
Senkitől nem tudott cigarettát kérni, ezért felgyújtotta egy trafik zárt, műanyag ajtaját egy férfi Magyarbánhegyesen. A rendőrök hamar kiderítették, ki volt a rongáló, és vádemelést javasolnak ellene.
A törökszentmiklósi rendőrök őrizetbe vettek egy 24 éves férfit, aki az elmúlt hónapokban 10 bűncselekményt követett el Fegyverneken, zömmel lakásbetöréseket.
Egy 16 éves fiatal több alkalommal tört be tatai fagyizókba, ahonnan elvitte a váltópénzt. A járőrök a napokban fogták el a hívatlan látogatót.
A nyíregyházi rendőrök tíz perc alatt azonosították és elfogták a három elkövetőt.
A bajai rendőrök közokirat-hamisítás miatt hallgattak ki egy szerb férfit.
Gárdonyi kollégáink SUP-osokat segítettek partra sporteszközükkel együtt szombaton.
A keszthelyi rendőrök a Balaton-part közelében azonosítottak és fogtak el egy tolvajt.
A hódmezővásárhelyi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 17 éves fiú megtalálásában.
A rendőrök befejezték a baleset helyszínelését.
Közúti közlekedési baleset történt Hahót közelében. A rendőrök megkezdték a baleset helyszínelését.