Nem tudott leállni
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/el%C5%91%C3%A1ll%C3%ADt%C3%A1s_25.jpg?itok=5Kqj2ezV)
A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy 19 éves helyi lakost, akit egy napon belül kétszer állítottak elő lopás miatt. Mindkét alkalommal a nőnél volt a zsákmány is.
A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy 19 éves helyi lakost, akit egy napon belül kétszer állítottak elő lopás miatt. Mindkét alkalommal a nőnél volt a zsákmány is.
A szegedi nyomozók őrizetbe vettek egy férfit, aki a belvárosban bántalmazott egy nőt, majd elvette tőle a mobiltelefonját is.
Szerelemféltés miatt megvertek, majd kifosztottak egy férfit Csongrádon.
Hamar azonosították és kihallgatták azt a 41 éves férfit a kalocsai nyomozók, aki a gyanú szerint tapétavágó késsel megrongálta egy távolsági busz külsejét és belsejét, valamint megütötte a sofőrt.
A Pápai Rendőrkapitányság munkatársai gyanúsítottként kihallgatták a 27 éves lovászpatonai férfit.
Egy jászberényi telephelyről lopott három férfi, de a rendőrök elfogták a helyszínről elhajtó feltételezett elkövetőket a rövid időre megszerzett zsákmánnyal.
Hat kiskorú sérelmére, összesen tíz bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják a 68 éves férfit. Ezek között van gyermekpornográfia, kiskorú veszélyeztetése és folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak is. H. László legfiatalabb áldozata mindössze 13 éves volt, mikor a férfi pornográf felvételeket készített róla. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) júliusban fejezte be a nyomozást, és az iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Békés Vármegyei Főügyészségnek.
Ittasan, eltiltás hatálya alatt vezette az önkényesen elvitt gépkocsit.
A rendőrök egy 23 éves pécsi nőt vettek őrizetbe.
Egy 27 éves férfi Kisbér térségében a leállított autók rémévé vált. A nyomozók kihallgatták, és az ügy iratanyagát átadták az ügyészségnek.
A rendőrök befejezték a baleset helyszínelését.
Közúti közlekedési baleset történt Hahót közelében. A rendőrök megkezdték a baleset helyszínelését.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Tevel térségében baleset miatt zárták le a rendőrök az útszakaszt.
A rendőrség garázdaság gyanúja miatt folytat eljárást a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazás kapcsán.
Több napig bujkált a rendőrök elől Gyöngyösorosziban az a két betörő, akik napokkal korábban egy raktárépületből szerszámokat lovasítottak meg.
A telefonos csalók nem állnak le a nyári szünetben sem. Folyamatosan próbálnak hozzáférni a gyanútlan emberek bankszámláihoz Zalában is. Sajnos még mindig nagyon sokszor járnak sikerrel!
Több lopást is elkövetett a közelmúltban egy 23 éves kecskeméti férfi, aki ugyan megpróbált elfutni a rendőrök elől, de hamar utolérték. Az ellopott értékeket megtalálták a nyomozók és visszaadták a tulajdonosoknak.
A budapesti rendőrök keresik a videón látható férfit.